2011. július 24., vasárnap

Im memoriam Sükösd Ferenc



                


Fekete Karácsonyt hoztál, Feri
Hogyan menjen most már nélküled s veled
a Küküllő-parton felfelé, ki látta,
miként táncol a vizek tükrén megfontolt
vörös égi ecset.

Beléptél képeidbe s lettél fává
toronnyá lettél kék házak fölött a dombon,
a végső nagy sötétség így lesz színné egyszer.
Kenyér és kés az asztalon. Egy üres bögre
feleselni kezd a végtelennel.

Szelíd kaktuszaid most nőnek az égig.
Puliszka buggyan, valaki fát vet a tűzre.
föláll, dereka roppan, sóhajt talán.
Farkasszőrű este nő, akár a bánat
és így vagyunk ezzel egyáltalán.

Sóvidék a lelkünk-művelni kéne.
Tudod jól, hisz újra hazamentél
ecsetnyi kaszát fogni, hogy mi emberi
szép rendbe végképp összeálljon. Nos
ennyi a szó. De hiányzol, Feri.

                               Szőcs Kálmán