Régebb egy sófalvi bácsi az alföldre ment árulni. Beesteledett, nem ismert senkit, s egy öreg asszonytól kért szállást. Éjfélkor arra lesz figyelmes, hogy valami zaj van körülötte. Megébredt, s látja, hogy az öregasszony a góc tetejéről egy skatulyát vesz le, s bekeni magát a kenőccsel. Az öregasszony a füstkéményen repült ki, s aztán láthatatlanná vált. Ezt látva a bácsi gondolta, hogy ő is megpróbálja. Ugyanúgy járt el, mint az öregasszony, bekente magát s a füstkéményen kirepült. Mindig az asszony nyomában volt. Egyszerre csak úgy meggyűltek a boszorkák, hogy fekete volt tőlük az ég, hogy annyit még szem nem látott. Egész éjjel repültek, míg hajnalkor egy borpincében köttek ki. Itt minden boszorka egy hordó tetejére telepedett és szalmaszállal szívták ki a bort a hordóból. Ezt látva a bácsi nagyon elcsodálkozott, s valami varázsszót ejthetett ki a száján, mert a boszorkák mind eltűntek a pincéből s őt ott hagyták, méghozzá visszaváltoztatva emberré. Na, most már nem volt mihez fogjon, be kellett vallja a gazdának az igazat. Csak ekkor ijedt meg, hogy ő mit is követett el. Nem volt sok ideje gondolkodni, mert jött a gazda, mivel hallotta a nagy zajt, lármát. Szegény bácsi kérte a bocsánatot, a gazda nem is haragudott, sőt örvendett, hogy elfoghatja a csodálatos asszonyokat.
Régebb az asszonyok egymás házába jártak fonni. Egyszer az egyik fonóasszony eltűnik a házból. Nagyon meglepődtek a társai és neki álltak a keresésének. A nagy felfordulásban az egyik fonóasszony megpillantja a fogason levő macskát. Az asszony macska képében gubbasztott a fogason.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése