2011. augusztus 21., vasárnap

Nagykő

    
   A falutól mint egy tíz percre helyezkedik el a helyiek által Nagykőnek nevezett határrész. Nevét a balra látható kőről kapta, melyre ösztönösen ki akar ülni és a tájban gyönyörködni az arra járó ember.

   A helyhez szintén köthető monda. Azt beszélik, hogy a Kodároson épített erődnek három menekülő alagútja volt. Az egyik ide vezetett. Bár kissé elképzelhetetlen, mivel egy km szélességben terül el a sófalvi rét a két magaslat között.

 
    Szinten a nagyszüleinktől tudjuk, hogy létezett egy " Rókalik " nevű lyuk, ahol a bedobott kő percekig zuhant a mélybe, akár csak a kodárosi társánál. Amennyiben létezett egy több, mint 1 km-es alagút, annak kellett legyen szellőzője. Ezek meg teljességgel megfeleltek annak. 
 

   Aki viszont nem hisz az ilyen mesékben, annak is megéri ide kijönni, hisz látható az egész rét a két Sófalva és el lehet látni egész Szovátáig. Egy táj, mely a szemeket kényezteti.





    A kőtől pár lépésre már a látóhatár található, amelyre kikapaszkodva egy végtelennek tűnő fennsík képe tárul elénk. Nagy csábításnak van kitéve az ember, hogy menjen el a végére. Vajon ott mi van ? Még magasabb domb, vagy egy völgy? Nem indultam el arrafelé, hisz emlékezetből tudom, hogy akár egy fél napig is mehetek. Élelem meg víz nélkül ez nem tanácsos, így visszafordultam.


   Bár unalmasnak tűnhet egy ilyen séta, mégis láttam : piros " dilibogyókat " , vadalmafát, almát a galagonyabokron, 2 m-es füvet, szorost ( amelyről egyből azt hinné az ember, hogy kígyók laktanyája ), és naplementét a fák között.

   Az életben mindig van kaland, csak keresni kell.


* A képek nagyobb méretéért kattintson rájuk.