2011. augusztus 11., csütörtök

Seregetánc (seregélytánc)

A seregetánc a fonó részét képezte. Az alábbi leírás az Alsósófalva monográfiájában találhatják meg a 128. oldaltól kezdődően.

Ez is állatutánzó tánc, akárcsak a szarkatánc. Térdben behajlított, összezárt lábakkal járják, szoknyájukat a lábuk közé szorítva fél kezükben tartva akár elől, akár hátul. Másik kezüket csípőre teszik, s a térdben meghajlított lőcsös lábukkal egyszerre ugornak hol balra, hol jobbra. A mereven tartott lábak minden ugrásnál félkört írnak le, hol balra előre, hol jobbra előre. A tánc kígyózva előre halad, az asszonyok egymás mögött olyan távolságban állnak, hogy mozogni tudjanak. Addig táncolnak újra és újrakezdve az éneket, amíg elfáradnak, esetleg sorra felborulnak. A seregetánc énekének szövege:

"Itt is fúj a szél, túl is fúj a szél
nagy szélfúvás van a havason.
Megházasodom a tavaszon.

Megházasodom, nem házasodom
Meg a fenne ebben a hidegbe
Lefagy a feleségem füle !"

A seregetánc eredetmondája: " Úgy hallottam az elődöktől, hogy száz évvel ezelőtt lakott itt nem messze egy ember. Úgy hítták: Serege Mihály. Annak valamilyen hargas, lőcsös lába volt, nem tudott táncolni. Táncolt, ahogy tudott, hargasan, lőcsösen. Megházasodni sem tudott, csak számította, mondogatta, hogy " megházasodik a tavaszon."

Örökké azt mondták, hogy: " Ne, így táncolt Serege Mihály bá"'. A lőcsös lábáról kezdték el a seregetáncot."