2011. augusztus 1., hétfő

Szűkös idők

   Gyűjtötte Molnár Szabolcs, elmesélte id. Molnár Mihály 

   Negyvenkettőben volt, amikor pünkösdkor a jég elverte a határt. Minden káré ment. Na akkor voltak szűkös idők. Még negyvenkettőben volt úgy ahogy volt, de negyvenháromba már nem nagyon volt mit enni. Emlékszem, hogy bátyád elment, eladott egy szekér fát, majd vett 4 kg. úgy mondták, hogy haricskalisztet. Abból főztünk puliszkát. 

   Magyarból hoztak vetőmagot a gazdakörnek. Onnan lehetett venni vetőmagot. Addig nem volt sófalván fehér kalászos búza. Akkor hozták Magyarországról. S pirosat is hoztak. Na akkor vettünk mi is és bevetettük  Pál Mihály dombját ( helyi határnév ) és sok búza lett. 

   Mikor hazahoztuk nem lehetett csépelni itthon, mert ha észre vették a magyar csendérek megbüntettek . Talán meg is vertek. Már nem tudom. Hanem amikor a kévéket szedtük le, egyik oldalát is másikat is hozzáérintettük a szekér oldalához. A szekérbe két pokróc is volt, azon összegyűjtöttük a szemeket. Majd édesanyám bőrestával kipucolta és a begyújtott a kemencébe. Ott a melegtől megszáradtak a szemek és délután már vittem is őröltetni. Olyan jó volt friss kenyeret enni.

   Akkor eljött az aratás ideje. Elvitték a vámot és utána ami maradt abból éldegéltünk.  Addig viszont édesapám szedte a hagymaszárat megfőzte és túróval összekeverte. Azt ettük. Ha volt puliszka, akkor azzal, hanem magára. 

   Gyerekként én is fapapucsba jártam. De az amilyen hideg volt. Siklódon csinálták a talpát, majd mikor elkészült, ketté vágták és egy plé-lemezhez szegezték belülről azért , hogy valamennyit engedjen. 

   Egyszer, mikor több pénzünk volt, édesanyám vett Albertnek egy bakancsot. Ott volt a kályha alatt mi meg az udvaron dolgoztunk. S hát valamiféle tolvaj bejött és ellopta. Ott voltunk mind és nem vettük észre. Igen ám, de egy másik háznál is lopott másnap és rajtakapták a magyar csendérek és bezárták. Így került meg a bakancs.