2011. szeptember 18., vasárnap

Ágyváltó

    Régebb mindenki maga szőtte-varrta kelengyéjének egy részét, a többit cselédkedése alatt vásárolta. Azt tartották, hogy aki nem szolgált "úri házaknál", abból nem is lesz jó háziasszony. Cselédkedése idején tanult meg háztartást vezetni, főzni a lány. A menyasszony kelengyéjét régebb az új házba hétfőn vagy csütörtökön vitték. Zsebkendőkkel feldíszített szarvú ökröket fogtak a szekérbe. Ha nem tettek zsebkendőt, a szekér nem indult el. A hordószekérre feltették a vetett ágyat, arra a gyolcslepedőt, majd csipkés lepedőt tettek. Ügyesen ki kellett vetni az ágyat kilenc párnával, a csúcsokkal kefelé, amire hat, beszegett törülközőt tettek. A másik hat felvágatlan törülközővel lefogatták az ágyra felrakott ágyneműt, asztalneműt, párnákat, s a menyasszony megmaradt pántlikáit is rákötötték díszként.

    A vőlegény rokonai jöttek a kelengyéért, elől hozták az "ágyváltót". Ez régebb egy kerek kulacs volt, amibe borsos pálinkát töltöttek, s úgy cipelték, mintha nagyon nehéz volna. Rudat dugtak át a két fülén, és két férfi hozta a szekerek előtt. A menyasszony házánál levő asszonyok amikor látták, hogy jönnek, ráültek a kanapéra. Ők voltak a "lakatok". A lakatok nem mozdultak, "be voltak rozsdásodva". Az ágyváltót azért hozták, hogy a rozsda oldódjon fel. Amíg mindenkit meg nem kínáltak a borsos pálinkával, nem álltak fel és nem vihettek semmit ki a házból. A házbeliek semmit sem fogtak meg, mindent azok hordtak ki, akik érte jöttek.