2012. február 9., csütörtök

Vagy csak csalfaságból ejted a könnyedet

Vagy csak csalfaságból ejted a könnyedet
Hogy rabja maradjak örökre szívednek,
Nincsen semmi felelet ezen kérdésemre
Hervadt rózsa lettem szép lelkedben.

Hiába ígértél sírig tartó szerelmet
A feledés mindent csendesen eltemet
Kihalt szerelmen nincs rózsa sírhalom
Csek egy szirom  marad, s titkos fájdalom.

S aki jut még eszembe, kiről nem írhatok
Titkot nem őriznek ezen papír sorok,
Azért hadd folytassam tovább a sorokat
Nem hagyom pihenni sokáig tollamat.

Ha már boldogságunk el is feledted
Ezen pár szavaim vissza emlékeztet.
Vissza gondolsz néha az elmúlt napokra,
Holdvilágos éjre, mámoros csókokra.

De a sors már engem messze kergetett,
Mint őszi szélvész az őszi felleget
Én sem felejtem el soha csókjaid
Könnyező szemeid édes szavait.

Hiszen ami szép volt elszáll titkon, csendben,
Mint a cigaretta füstje száll a levegőben.
Az idő elmúlt, viszi az emléket
Bosszút és fájdalmat csendesen eltemet.

Tudom, hogy szerettél, bizonyság az ég,
De csak szalmaláng volt, ami hamar elég.
Hamvát a vihar messzire elhordja
Nem marad a tűznek semmi hamupora.

Elmerülve ülünk a virágos fa alatt
Hol rám borul lassan az esti alkonyat
Várom a lágy, pirkadó  hajnalt
Mely rózsákat fakaszt a magas ég alatt.

Azután egy sóhaj megtöri lelkemet
Ezzel eltörülve szívemből nevedet,
Egy páros csókot intek még feléd
És azután nem bánom, boruljon be az ég.

Nem! ez a világ úgyse ér semmit,
Tudom már ezután nem szeretek senkit
Hogy mi lesz belőlem, avval nem törődjél
Kívánom, hogy engem gyorsan elfeledjél.

Ha csavargó leszek, azt miattad teszem,
Nehéz vas bilincset érted elviselem.
A börtön ajtaján is legyenek vas páncélok
Egy lányért a rabság nem nehéz, nem kínos.

Most elbúcsúzom tőled kedves kisangyalom
Ezután az Isten vezessen utadon.