2012. március 8., csütörtök

Erdélyi Napló

   Talán az egyik legnehezebb célkitűzése a blognak, hogy ne csak a fiatalsághoz szóljon, hanem az idősebb korosztályokhoz is. Azokhoz is, akik csak nagy nehézségek árán tudnak olvasni minket, vagy egyáltalán nem áll módjukba. Ezen célunk elérése érdekében már több terv is született, a gyakorlati megvalósításra viszont egyik se érett meg ezidáig. 

   Ezért is tartjuk kiemelkedően fontosnak az első lépést, amely Nánó Csaba, az Erdélyi Napló lapszerkesztőjének segítségével valósulhatott meg. Ezúton köszönjük szépen a lehetőséget, hogy megjelenhetett a hetilapban az az újságcikk, amely a falu turulmadaras szobráról szól. Továbbá kiemelnénk azt is, hogy  Nánó Csaba  urat is rokoni szállak fűzik Alsósófalvához, ezért azt üzenjük önnek, hogy amennyiben teheti látogasson, ne el, hanem haza hozzánk.   

   Miről is szól az újságcikk? Olvashatunk egy kis összefoglalást a szobor múltjáról, majd Káli Árpád nyilatkozatát olvashatjuk a jövőtervekkel kapcsolatban. Többet nem is szeretnénk elárulni, hisz mindenki megvásárolhatja az újságárusoknál. 

   Mindenkinek köszönöm az együttműködését, és Isten áldását kívánom mindenki számára.


  
A cikk elolvasható itt.

1 megjegyzés: