2012. augusztus 24., péntek

A sóbánya mélyében

  A megszokottal ellentétben most egy föld alatti kirándulással szeretném bővíteni a természetjáró rovatunkat. Tehát az úti cél a parajdi sóbánya. 

Lépcsők a bánya mélyébe

   A föld alá autóbusz szállítja a látogatókat, majd egy kis lépcsőzés következik. Érdemes egy meleg felsőt hozni, mert kissé csalóka lehet, az amúgy 40 fokos melegből, egyből átváltani a hűvös bányai környezetre. A mobiltelefonokat, laptopokat nyugodtan magunkkal hozhatjuk, mert térerőt és áramforrást egyaránt találunk odalent. Ha megéhezünk-megszomjazunk kisebb üzletek is rendelkezésünkre állnak.

Látogatók

  Azért, hogy ne unatkozzunk tevékenységek egész sora áll rendelkezésünkre. A legkisebbeknek hinta, csúszda, ugróvár, meg mindenféle kellemes apróság. A gyógyulni vágyóknak szerveznek tornákat, akik pedig hitükben akarnak megerősödni a föld alatt, azoknak templomot is építettek az Úr kegyelméből. 

Gyógytorna

Asztali tenisz

Favonat
 
  Aki viszont ennél is többre vágyik, az akár a " falra is mászhat", ugyanis erre is van lehetősége. Kisebbek és nagyobbak egyaránt kipróbálhatják magukat a mesterséges, de biztonságos útvonalon. 

Mászkáló

  Tekintsünk vissza még egyszer a mi kis földalatti világunkra.

A bánya mélyében

  Nem-nem!! Ez itt még nem a vég. Csak felmegyünk pár lépcsőn. Az elmúlt években a bánya egyel felsőbb szintjét is átalakították a látogatók számára. Hogy miket láthat itt az ember? Azt a kedves olvasóra bízom, hadd induljon felfedező útra. Búcsúzóul két képet mutatok még ízelítőnek. 

Egy kis újdonság

Egy kis újdonság

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése