2013. március 9., szombat

Bíró Magda visszaemlékezései - 2. rész

   Télen a lányok mentek szolgálni. Én is, ahogy konfirmáltam 3 nap múlva indultam Temesvárra. De nyáron haza kellett jönni dolgozni. Kellett menni a mezőre mindig kapálni, szénázni, aratni, hisz meg kellett termelni a család részére a téli ennivalót. 

   Akinek akkoriban sok földje volt, az arató kalákát szervezett. Ezt általában szombatra csinálták. Ilyen gazdák voltak például a Kispatak mellett Fülöp Károly, Káli Károly. Mind a kettőnek kocsmája is volt. Kihirdették, hogy mikor lesz a kaláka, és összegyűltek szép számmal a legények s a lányok. Dél körül kimentek a mezőre. A lányok népdalokat énekelve arattak, a legények kötötték a kévéket, és rakták kalangyába. S hogy még jobban teljen az idő, még zenészt is hívtak. Pázsint Jóska cigánylegény volt a hegedűs,  és hegedűszóval buzdította a fiatalokat. Ment is a munka rendesen.

   Ezalatt a gazda otthon juhot vágatott estére, nagy üst pityókatokányt főztek belőle, és az aratóból hazatérteket megvendégelte. Vacsora után borral kínálta meg az aratókat. Pálinka akkoriban nemigen volt senkinek. Majd tánccal folytatódott az est. A szórakozás volt a munkáért a fizetség.

   Nem betegeskedtek az emberek akkoriban. Sok gyermek született akkoriban, és mivel nem jártak orvoshoz, az amelyik beteges volt, az meghalt. Amelyik életre való volt, az megélt. Patika is csak egyetlen egy volt a környéken: Parajdon a Wéber patika. A tulajdonosáról nevezték el az emberek. Egy öreg, süket Wéber volt a patikus.  

   Meg is járta egy ember vele a háború idején. A háborúban elterjedt a rüh nevű betegség, és ő is elkapta. Hát el is ment, hogy kérjen valami kenőcsöt a patikában. Mind várta, hogy ne legyen senki bent a patikában, mert szégyellte magát, de egyszer csak sorra került. Nagy suttogva mondta, hogy mi a baja. A patikus meg is értette, mert tudott szájról olvasni. S mikor megértette nagy hangosan visszakérdezte: Maga rühös???  

Ilyen volt az élet akkoriban. Nem volt könnyű, de lehetett élni akkor is.

Sarlók