2013. március 9., szombat

Piros pettyes ruhácskádban láttalak meg téged

Piros pettyes ruhácskádban láttalak meg téged,
Őszi szellő fújdogálta rózsás köténykédet.
Hirtelenül a szívemet valami átjárta
Egyszeriben te lettél a falu legszebb lánya.

Valamikor a kis kertünk tele volt virággal,
De mi csak úgy játszadoztunk titokban egymással.
Lehullott az orgona is, elmúlott a nyár is,
Elmúlt minden, mint egy álom, szívem mégse gyászol.

Vadvirágos erdőszélen andalogva mentünk
Én is te is, mind a ketten vadvirágot szedtünk.
Az elsőnél, a legszebbnél összeért az ajkunk,
Csókolózó gerlepárok jót nevettek rajtunk.

Nem szedem már köténykédbe többé a virágot
Temiattad meggyűlöltem az egész világot.
Temiattad lettem kóbor, temiattad árva,
Amióta mással sétálsz az erdők aljában.

Nád födeles házatokban esküvő lesz máma,
Másnak adtad a szívedet, másnak vagy a párja.
Így rendelte a jó Isten odafenn az égben,
Egyszer én is boldog leszek kinn a temetőben.