2013. november 24., vasárnap

Fülöp Miklós visszaemlékezései - 1 rész

   Születtem 1925 június 20-án. Hat testvér közül én voltam az ötödik a sorban. Földművelésből és állattartásból éldegéltünk, és emiatt már gyermekkorunkba kellett dolgozzunk a szüleink mellett. 

   Akkoriban úgy volt, hogy hét osztályt lehetett járni az iskolában. De én csak ötöt tudtam elvégezni, mert kellet menjek szolgálni. Így történt az, hogy már kilenc évesen szolgalegény lett belőlem, itt a faluban Bálint Sándor gazdaságában. Három évet szolgálóskodtam. Aztán újra a szüleimnek segítettem a munkában. Keményen kellett dolgozni, hogy legyen amiből élni. Az ételben sem nagyon dúskáltunk. Minden délben gombolyag pityókát főztünk. Rántott káposztával, vagy cikakáposztával ettük. Ősszel az asszonyok eltettek egy nagy cserefakád káposztát és mire a hó elment, el volt fogyva mert majdnem minden nap ettünk belőle. Azon éltünk.

  1943 október 4-én besoroztak kicsi katonának. 18 éves voltam. - A puska magasabb volt, mint ő - szól közbe a felesége. Kicsi katonaként kemény volt a kiképzés. Hat hónapig voltam ott. Készítettek minket a harcra. Bekötött szemmel kellett összerakjuk a géppuskát, mert azt mondták, hogy a harcok leginkább éjjel zajlanak és ott se lesz világítás nekünk. Itt az étel kevés volt. De legalább jó volt. Legjobban a vasárnapnak örültünk, mert akkor adtak féldeci rumot. Csak egy fél decit, de az is jó volt. Szovátáról elvittek Gyergyóba kiképzésre. És onnan már vittek a frontra az oroszok ellen a harcba. 1944 augusztusában. Na azt elmesélni se lehet, hogy mit éltünk ott át.

  Én gépfegyveren voltam, heten voltunk egy rajban. Megvolt mindenkinek a maga teendője. Amikor kellett tovább költözni a géppuskával, akkor kettő vitte a gépet. Az 41 kg volt. Egy vitte az állványt, másik a hevedereket, egy pedig bidonba a vizet, mert ha kigyúlt a géppuska, akkor kellett locsolni. El kellett magunkát ássuk, és a géppuskát is. Úgy mondták, hogy a géppuska fészekbe. Olyan volt, hogy egy hétig éjjel nappal eset, és mi ott voltunk a vízben. Végetős végig. A fejünk fölé védőállást kellet csináljunk, mert ha mozgást vettek észre az oroszok, akkor rögtön lőttek. Mi a szabad ég alatt aludtunk. Csak a tiszteknek volt bunker. Persze amikor nem folyt a harc. Az meg attól függött, hogy mennyit ittak az oroszok. Mert amikor jól megrészegedtek este kilenc tíz órakor elkezdtek hurrogni, ordibálni és már kezdődött is a harc. A gyalogosoknak nem volt könnyű megmaradni, közülünk viszont nem halt meg senki. Mikor a géppuskával jól szétlövödöztük őket, és már jó sok hallottjuk volt, akkor megcsendesedtek. De nem lehetett sokáig egy helyből lőni rájuk,  mert mihelyt észrevették, hogy hol van a géppuska fészek, egyből vágták oda az aknát. Olyan is volt, hogy öt hat méterre mellénk találtak. Akkor a fejünket is a földbe kellett dugjuk, hogy az aknaszilánk el ne találjon. Mert akit eltalált, azt csúnyán megsebesítette. Egyszerre nem szabadott sokat lőni. Mert már hetven golyó után világított a tűzjelző, és akkor már megláthatott minket az ellenség. És ezért kellet menni tovább az egyik helyről a másikra.     

A második rész elolvasható ide kattintva.   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése