2014. augusztus 15., péntek

Alsósófalviak Vulkánban

   Vass Erika 
A Zsil-völgy református magyarsága

   Az 1947-ben született VC és 1941-ben született VD a székelyföldi Alsósófalváról érkeztek Vulkánba. A faluból kb. 20 család költözött ide. Előbb csak VD jött, ismerőseitől hallott az itteni lehetőségekről. VD szülőfalujában az erdőben dolgozott, de a nagy tél miatt nem lehetett fát vágni. 1967-ben úgy jött el, hogy tavaszig marad, de a tavaszból ősz lett, akkor megnősült, a felesége is követte őt. („A lány elmegy a világ végére es.”) Úgy döntöttek, legyen még egy tavasz, de aztán jöttek a gyermekek, és végleg itt maradtak. Itt olcsó volt a megélhetés, télen nem kellett fizetni a fűtésért. 1968 májusában jutottak a lakásukhoz, akkor még csak bérbe, amit a gyár fizetett. „A demokrácia ahogy bejött”, meg is vették. Szülőfalujukban is van házuk, évente 3-4 alkalommal mennek haza, de mivel a gyermekeik is itt alapítottak családot, itt maradtak velük. 
   VD-ék gyermekeiket magyar iskolába adták (akkor még két párhuzamos magyar osztályt indítottak), bár az óvónő román iskolát javasolt: „Elég vót akkó nekünk, úgy szekáltak, szidtak: mér nem adom románba? Legalább a kicsit. Hát én hogy adjam? A nagyok mentek magyarba. De az már nem divat, azt mondta az óvónéni akkó. 81-be.” A vakációkra a gyermekeket mindig hazavitték, ez is közrejátszott, hogy fiaik Alsósófalvához közeli faluból nősültek, és gyakran hazajárnak. Lányuk Petrozsényban él, férje szülei Balavásár mellől jöttek ide. Fiaik gyermekei magyar általános iskolában végeztek, egyikőjük középiskolai tanulmányait Déván folytatta magyarul a Téglás Gábor Iskolaközpontban, de a nagy távolságot nehezen viselte. Lányáék gyermekeiket román iskolába íratták, mert úgy gondolták, ezzel biztosítják a jövőjüket, de otthon magyarul beszélnek. Találkozásunkkor a házaspár gyakran emlegette az alsósófalvi gyülekezet szokásait. Az ottani nagy templomba sokkal többen járnak, mint a kicsi vulkániba, amelynek egyetlen harangja halkan szól („Szegény vagyok, szegény vagyok”), az ő lakásukból már nem hallani. A Vulkánba érkezett reformátusok magukkal hozták otthoni hagyományaikat, ezekből alakították ki az új közösség szokásait. A különbségek például a temetési szertartáson elhangzó énekekben mutatkoztak meg. A 2000-es évek első felében még a lakásokban került sor a ravatalozásra, de a hivatalos rendelet óta a városi ravatalozóban. 
   Mikor VD-ék idejöttek, vasárnaponként tele volt a templom, de mivel azóta sokan meghaltak vagy hazaköltöztek, vasárnap már csak 35-40 fő vesz részt az istentiszteleten, húsvétkor van úgy, hogy 100 fő vagy még több is. Szemben a falusi renddel, ahol általában a vagyoni helyzet és a családi hagyomány szabja meg az ülésrendet, itt nincsenek kötelező helyek, csak megszokás alapján foglalja el ki-ki a helyét. Mivel a templomban csak egy oszlopban helyezkednek el a padsorok, a külön férfi és női padsorok helyett úgy rendezték, hogy a nők az első padokban ülnek, a férfiak pedig a hátsókban.



A forrás itt tekinthető meg.