2016. november 2., szerda

Tanúságtétel: Fülöp László atya

   1978. április 29-én születtem Alsósófalván. Református templomban részesültem a keresztségben, de később, amikor szüleim elváltak, és Parajdra költöztünk, édesanyám szülei római katolikus nevelésben részesítettek: hittanórára járattak és minden vasárnap elvittek a templomba.

   Az általános iskola befejezése után inasiskolába nyertem felvételt. Ennek elvégzése után beiratkoztam egy szakiskolába, de itt betegségem miatt csak egy évet végeztem el. Ezen évek alatt rájöttem arra, hogy hosszú távú fizikai munkára nem vagyok alkalmas. Ezért a nyári vakáció után felvételiztem a Korondi Elméleti Líceum matematika-fizika szakára. Érettségi után egy jótevőm bátorítására elvégeztem egy növényvédő technikumot. Ettől kezdve arra készültem, hogy elhagyom Romániát, és egy nyugati országban próbálom az anyagi helyzetünket jobbá tenni.

   Amikor a Gyergyószentmiklósi Caritason keresztül indulhattam volna dolgozni Svájcba, vízválasztó esemény következett az életemben: fél éves betegség. Többszöri műtét után azt éreztem, hogy a talaj kicsúszott a lábam alól, addigi terveim romba dőltek, nem láttam életem értelmét. Marosvásárhelyen a kórházban mindezt megosztottam egy adventista asszisztensnővel, aki ekkor beszélni kezdett nekem Jézusról, az ő szavaival vigasztalt. Addig Istent nem ismertem, számomra a szentmise is kényszerűség, ceremónia, érthetetlen, megfoghatatlan titokzatosság volt. Ez a személyes beszélgetés kinyilatkoztatás erejével hatott rám. Azon az éjszakán nem tudtam aludni, sokat vívódtam, megpróbáltam a számomra ismeretlen Istenhez fordulni, és azt kértem tőle, hogy szabadítson ki ebből a tarthatatlan állapotból, én nem akarok ilyen körülmények között élni, hanem az igazság keresésének szeretném szentelni az életemet.

   Eldöntöttem, hogy ezután őszinte keresztény akarok lenni, aki számára a hit nem képmutatás, hanem életmód, értékrend, világnézet. Ez a találkozás számomra csodálatos élmény volt, az életfelfogásomban, erkölcsi magatartásomban pedig radikális változást eredményezett. Miután a kórházból hazavittek, szereztem magamnak egy Szentírást, és ettől kezdve életemet Isten igéje befolyásolta. 2002-ben felvételt nyertem a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskolára. A szemináriumi élet első négy éve biztosította számomra azt a keretet, amelyben lelkileg is, szellemileg is tudtam készülni a lelkipásztori életre. Mégis a korszellem hatására a gyakorlati évre úgy távoztam, hogy meg szerettem volna győződni, nincs hivatásom. Féltem az elköteleződéstől. Mivel a plébánián megszűnt a kötelező imaprogram, amit a szemináriumi élet keretei biztosítottak, megszűnt a személyes imaidőm is. Az imádság elhanyagolása következményeként tékozló fiú módjára kezdtem élni, így lassan megszűnt az Istennel való személyes kapcsolatom. Nehéz volt az oltárnál állva úgy beszélni a szerető Istenről, hogy tudtam, nem élek az Ő jelenlétében.

  Körülbelül a negyedik hittanórán egy másodikos fiúcska megkérdezte tőlem: "Tisztelendő úr mikor beszél nekünk Jézusról"? Ez a kisfiú ébresztett rá arra, hogy olyan valakit képviselek, akit nem is ismerek személyesen. Egyre több csalódás következett az életemben. Több barátomnak el is mondtam, hogy ott akarom hagyni a Teológiát, de nem mertem megtenni, mert tudtam, hogy a fontos eseményeknél addig nem dönthetek, amíg káosz van az életemben. Eddigi életem legnagyobb fordulópontjának azt tekintem, amikor Csíkszeredában meghívtak egy Fülöp-kurzusra. Gyanakodva mentem el, mert a karizmatikus lelkiségi mozgalmat többen szektának állították be. Rám mégis olyan nagy hatással volt, hogy megváltozott egész lelki életem. Megtapasztaltam az Atya szeretetét, ami úgy érzem, többet ér mindennél. Jó érzés volt rádöbbenni arra, hogy Jézus úgy szeret engem, ahogy vagyok! Isten új emberré formált: addig a prédikációimban mindig másokra hivatkoztam, azóta tudok úgy beszélni Jézusról, mint aki naponta formálja az életemet, jelen van az életemben. Boldoggá tesz a tudat, hogy Isten eszköze lehetek. Jelmondatom: "Az Istent szeretőknek minden a javukra válik" - (Róm 8,28) - e mondat nagyon a szívembe vésődött és meghatározza mindennapjaimat, világnézetemet.

Forrás: www.ekkm.ro