2017. január 30., hétfő

Ökumenikus imahét Alsósófalván

   Január 16. és 22. között Alsósófalván is megszervezték az ökumenikus imahetet. Az elmúlt héten, minden délután egy vendég-lelkész tartotta az istentiszteletet.

   Az elmúlt héten világszerte ökumenikus imahetet tartottak a keresztyén egyházak. Stábunk szombaton az alsósófalvi imahét záró istentiszteletén vett részt.
A hét során Kibédről, Bethfalváról, Alsóbölkényről, Felsősófalváról, Kecsetről és Parajdról érkeztek lelkészek az alsósófalvi református templomba, hogy istentiszteletet tartsanak. Az idei imahét központi témájáról Tímár Erika lelkész beszélt riporterünknek.

   Az alsósófalvi lelkész elmondta, hogy a hét során közel 200 személy vett részt az istentiszteleteken. Mint megtudtuk, motivációként úgynevezett „tálentumokat” osztottak ki a résztvevő gyerekek között, amelyből ha 5-6-ot összegyűjtöttek, valamilyen ajándékban részesültek.

Forrás: Sóvidék Televízió


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése