 | Fekete Karácsonyt hoztál, Feri Hogyan menjen most már nélküled s veled a Küküllő-parton felfelé, ki látta, miként táncol a vizek tükrén megfontolt vörös égi ecset. Beléptél képeidbe s lettél fává toronnyá lettél kék házak fölött a dombon, a végső nagy sötétség így lesz színné egyszer. Kenyér és kés az asztalon. Egy üres bögre feleselni kezd a végtelennel. Szelíd kaktuszaid most nőnek az égig. Puliszka buggyan, valaki fát vet a tűzre. föláll, dereka roppan, sóhajt talán. Farkasszőrű este nő, akár a bánat és így vagyunk ezzel egyáltalán. Sóvidék a lelkünk-művelni kéne. Tudod jól, hisz újra hazamentél ecsetnyi kaszát fogni, hogy mi emberi szép rendbe végképp összeálljon. Nos ennyi a szó. De hiányzol, Feri. Szőcs Kálmán |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése