A magyarság mitikus madara a turul, amely szó jelentése mindmáig megfejthetetlen. A történészek több nagy testű madárral kapcsolatba hozták már, de mind közül a legvalószínűbb, hogy nagy testű sólyom lehetett az a madár, amelyet Attila címere koronával a fején ábrázol. Magyarországon kétszáz körül tehető a turulmadaras szobrok száma, míg Erdélyben több mint harminc található, amelyek közül a madéfalvi után az egyik legnagyobb az alsósófalvi emlékszobor.
Mire emlékeztet a falu főterén álló turulmadár? Leginkább magyarságunkra és azon sérelmekre, amelyet az alsósófalviak szenvedtek el az első és második világháborúban.
1916 szeptemberében a betörő román csapatok 70 férfit hurcoltak el túszként a faluból. Egy moldovai bojár birtokon őrizték őket, akik közül 46 meghalt a kegyetlen körülmények miatt. Volt aki a fáradtságba halt bele, volt akit agyon éheztettek. Beke György Barangolások Erdélyben című műve így emlékezik meg az eseményekről:
„ Sófalván, alsón, negyvenhat sírdomb hiányzik a falu temetőjéből. Negyvenhat fejfára nem írták fel a távozó nevét. Negyvenhat család nem sirathatta el az apát, a nagyapát, a testvért, a fiút.
Elgyászolni se volt szabad a halottakat. Úgy, ahogy az kijár minden ember fiának, Isten teremtményének. Fekete öltözettel, könnyebbítő sírással, hangos panaszkodással. Fegyveresek, román csendőrök parancsolták a feledést, a némaságot a gyászolókra. Nem érlelődhetett a sebzett lelkekben megbocsátás, igazi engesztelődés, mert nem volt szabad megnevezni a gyilkosokat, a bosszúállást, a rémítő hajnalt, mikor a halál nevében összeszedték és útnak indították az ártatlan élőket."
Amíg a férfiak a háborúban harcoltak, vagy túszként elhurcolva éltek, addig az asszonynép és a gyerekek nyugatra próbáltak menekülni. Az út nagy megpróbáltatásokkal járt. Volt asszony aki Tövis mellett az útszélen szülte meg gyermekét. Sokukat Jászkisér családjai fogadtak be. Ide jöhettek látogatóba a háborúban megsebesült alsósófalvi katonák. Volt aki fejében egy golyóval, volt aki féllábon jött, hogy megkeresse szeretett családját.
Egy 1927-es kimutatás szerint az első világháború 111 gyermek életét pecsételte meg: református hadiárva 92, apa-anya nélkül maradt 7, római katolikus hadiárva 8, vegyes házasságból való 4. De a borzalmaknak még koránt sincs vége. Az Erdélyi magyarságban szilárdan élt a hit, hogy a magyarok felszabadítják Erdélyt. Talán ebből az okból kiindulva, vagy talán a sérelmeiket akarták megbosszulni az emberek, de 1919 tavaszán elérkezettnek látták az időt a sóvidéki lázadáshoz. Muníció és támogatottság hiányában csakhamar belátták, hogy rossz lépés volt ez és megadták magukat a román katonaságnak. Ezt követte a megtorlás és a vádlottak előállítása. A vádlottakat minden évben beidézték de az ügy tárgyalására nem került sor. Majd 1927-ben mindenkit felmenetetek, azzal az indokkal, hogy a bűncselekmények idején még nem voltak román állampolgárok.
A szerencsésnek mondható végkifejlet után a lakosság kissé megnyugodhatott. Ebben a békésnek mondható időszakban születhetett meg a döntés, hogy emléket emeljenek a háborúban elesetteknek. A szobor keletkezésével kapcsolatos információink igen szegényesek, mindössze egyetlen említésnek bukkantam a nyomára. A Rapsóné öröksége című könyv 425 oldalán található egy fénykép a szoborról az alábbi felirattal:
„A mintegy 180 áldozat nevét viselő alsósófalvi Hősök emlékműve az építés évében. Az oldaltálló emberek között, balról: Fülöp Márton lakatosinas, Illyés József, Zsombori Károly lakatos mester. Kőművesek: a három Kozseni-testvér, Ferenc, Géza, András. A felállítás ideje 1931. XI. 15. ”
Ezen a felvételen a szobor tetejét díszítő turulmadár még nincs felhelyezve. Az idősebbek visszaemlékezése szerint kicsit később tették a helyére, de pontos évszámot senki nem tudott mondani, csak annyit, hogy a bécsi döntés után történhetett eme esemény.
A második világháború nem hagyott ilyen mély nyomokat a falu lakosságában. Bár néha volt, hogy pincékbe bújva töltötték az éjszakát az emberek, mégsem kellett elmeneküljön senki a faluból. Egyedül a falu lelkipásztora döntött úgy, hogy elmegy. Amíg ő távol volt a szomszéd falú lelkésze próbálta meg helyettesíteni, igaz csak addig, amíg ő is el nem menekült. Ezután egy helybéli földműves próbálta pótolni a lelki vezetők szerepét, és megtartotta a legszükségesebb szertartásokat, mint például a temetést.
A második világháborúban a szobor is kisebb sérülést szenvedett, amelyre a falu egy idősebb lakója így emlékezik vissza:
„ Egyik télen kozákok laktak a szomszédos házban. A lovaikat szétosztották a szomszédos házak között. Még mi is kellett ügyeljünk egy lóra. És a ház ablakából a kozák lelőtte a madarat. Nem tudom, hogy látszik-e, de a kozák meglőtte volt azt a turulmadarat. ”
Az említett sérülés mind a mai napig látható. A golyó a madár bal szárnyát érte el és abból így letörött az elülső rész. Az évek során egy kisebb közúti baleset is érte, amelynek során a madár és két első elem leesett, de csodás módon nem rongálódott meg, így azt vissza lehetett helyezni maradandó károsodás nélkül. A 90-és években felületi javításokon és színezésen esett át a szobor.
A szobor jelen helyzetéről Káli Árpád, Parajd község alpolgármesterét kérdeztük. Elmondása szerint a szobor felújítás előtt áll, amely munkálatokat haladéktalanul meg is kezdenek, amint lehetséges lesz. A tervek szerint az 525 cm2 alapterületű szobornak egy új talapzatot készítenek. Ugyanakkor a legelső tervekkel ellentétben, nem fogják máshova helyezni a szobrot, azaz az eredeti helyén lesz látható majd. Továbbá nagyon reménykednek abban is, hogy a szobor elemeire való bontása során valami emlékiratok is előkerülnek a szobor belsejéből, ezáltal többet tudhatunk meg a szobor múltjáról. Az idősebbek emlékezete szerint egy kisebb korsó bor van a szobor belsejébe. Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy a templom gombjába is helyeztek el annak idején emlékiratot annak építésekor, így nem megalapozatlanok a reményeink, hogy netán több és új információt tudjunk meg a múltunk eme becses madaráról.
* Ez a cikk az Erdélyi Napló 2012. március 8.-i számában jelent meg, most pedig az önök kérésére publikáltuk. A cikket írta Molnár Szabolcs.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése