A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Történelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Történelem. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 24., péntek

A Falumúzeum létrejöttének története

   Közösségünkben többször megfogalmazódott egy Falumúzeum létrehozásának fontossága, annál is inkább, mert egyre gyorsabban haladunk a modernizálás technikai világában, és ez úton veszendőbe, feledőbe merülnek múltunk tárgyi értékei is.

   Az elmúlt tanévben, az iskola képviseletével megbízottként, elérkezettnek éreztem az időt arra, hogy elindítsam az Alsósófalva múltjához kötődő emléktárgyak gyűjtését, melyeket még megmenthetnénk a jövő generáció számára, akik majd ezek által bevilágítást nyerhetnek elődjeik ízlésvilágáról, életformájáról, népművészetéről.

   Megfelelő helynek bizonyult ennek a célnak a volt Orvosi Rendelő két szobája, melyet Káli Árpád közbenjárásával, rendelkezésünkre bocsátott a Helyi Tanács.

   2011 szeptemberében írott formájú felhívással fordultam a falu embereihez, mely tartalmazta a Múzeum létrehozásának szándékát és a tárgyak gyűjtésének kérését.

   Erre a felhívásra nagyon kevés tárgy érkezett, következő próbálkozás a gyerekek bevonása volt, többen gyűjtögettek is, lelkesen, szeretettel.


   Októberben megjavítottuk a kertet, kaput, majd Fülöp András , Kacsó Lajos, Fülöp Ildikó, Biró Judit segítségével ki is ürítettük a termeket, majd a lelkes farsangtemető asszonyok önzetlen munkája révén ki is meszeltük azokat.

   Az összegyűlt tárgyak még mindig nagyon kis helyet foglaltak el a külső terem közepében, szinte elfogott a félelem, hogy, hogyan fog berendeződni.

   Következett a személyes kutakodás. De adott a jó Isten közügyet értékelő, drága jó embereket, akik adtak, amit csak tudtak, segítettek, ahogy csak tudtak.

   Nagyon boldogan mostunk minden kormos, pókhálós, poros tárgyat Biró Judittal, tudva azt, hogy gazdagodik „kincsesházunk”. Úgy érzem Biró Kálmán is szívesen fogta be a lovat kérésünkre, fuvarozásra. Andrási Ilona nyugdíjas tanárnő is szívesen ajánlotta fel mindenféle segítségét. Pál Lidi nénivel, Édesanyámmal, Lukács Margittal felhúztuk a szövőt, farsangidőben. 

   Régi mesterségek pályázatunk felhívására több tanuló kutakodott, írt dolgozatot, a legsikeresebb, jutalmazott munkák Székely Anna, Kacsó Adrienn, Kovács Ottilia, Ráduly Eszter, Szász Szilvia, Kacsó Barna tolla alatt születtek. Lelkes munkájuk is gazdagítja tárházunkat.

   Fülöp Ildikó, Kacsó Anna, Biró Rozália, Lukács Margit, Andrási Ilona, Pál Lídia, Biró Judit, Biró Ágnes segítségével berendeztük a belső termet „lakószobának”, a külsőben pedig szerszámokat állítottuk ki, mesterségek szerint csoportosítva. Ezek megnevezésében id. Lukács Vencelné segített.

   Ekkor már látszott, hogy honnan, milyen tárgyak hiányoznak, s a gyűjtést már célirányosan folytattam.

   Most elfogadhatónak tartjuk a kiállított tárgyak mennyiségét, de azért folyamatosan gyűjtünk bármilyen múltbeli tárgyat, dokumentumot, fotót, könyvet, és nagyon szívesen fogadjuk, ha bárki, csak egy darabbal is, de gazdagítja Szülőfaluja létrehozott Múzeumát.

   A megnyitás alkalmából szeretnék köszönetet mondani nagylelkű adományozóinknak, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a csodálatos dolog.

   Ők azok: Fülöp P. Margit, Farkas Anna, Farkas Ilona, Szász Andrásné Erzsébet, Bálint Józsefné Erzsébet, Lukács Károlyné Kinga, Káli Ernő, Káli Sándorné Erzsébet, Cseke Imre, Hajdó József, Cseke Ilona, özv. Lukács Sándorné Erzsébet, Pál Lídia, Petrás Ádám, Fülöp Béla, Kacsó Lajos, Kacsó Anna, Biró Balázsné Juliánna, Serényi János, Kádár Mihály, Kacsó Ferencné Juliánna, Andrási Ilona, Szász Zsigáné, Kacsó Zoltánné Erzsébet, Biró Judit, Cseresnyés Rozália, Anton és Mariska, Parajdi Béláné,Farkas Júlia, Mátéfi Béláné, özv. Biró Lászlóné. 

   És hálás köszönet mindenkinek, aki bármivel is segített, támogatott.

   Kívánom, hogy ez a Múzeum váljék a megtartó, emlékezés helyévé, olyan hellyé, ahol magunkra ismerhetünk, ahol lelkünk megnyugodhat, átélve egy lassúbb, erkölcsi értékekben gazdagabb kor hangulatát.

   Köszönöm szépen, Ráduly Jolán.

Alsósófalva, 2013. május 19.









2013. március 7., csütörtök

Az alsósófalvi számadóbot

   Nagyon érdekesnek dolognak tartom, hogy mai világunkban ha történelmünk után érdeklődünk, sokszor nem kell mást csinálni, csak leülni a számítógép elé, és keresgélni az interneten. Én magam időről-időre végigpásztázom az oldalakat, hogy hol jelenik meg valami új Alsósófalváról, vagy hol bukkanhatok valami érdekes írásra. Nem mindig könnyű hatékonyan keresni, főleg olyan tartalmak után, amelyek elbújnak a világháló mélyén. Néha-néha mégis igazi gyöngyszemet talál az ember. 

  Meddig röpíthet vissza az időben egy 175 cm. hosszú faragott bot? A válasz az 1785-ös év. Ebben az évben az alsósófalvi gazdaemberek Petrás János majort fogadták fel juhaik őrzésére. Összesen 181 fejős juh, 93 meddő és 85 bárány fölött vállalt felelősséget, amelynek tanúbizonyságát őrzi eme értékes tárgy. E juhok után pedig 198 alkalommal adott át sajtot a gazdáknak.

Az alsósófalvi számadóbot

   Az alsósófalvi számadóbotról még több információt olvashatnak a Magyar Megmaradásért oldalán.

2013. január 3., csütörtök

Az alsósófalvi turulmadár

   A magyarság mitikus madara a turul, amely szó jelentése mindmáig megfejthetetlen. A történészek több nagy testű madárral kapcsolatba hozták már, de mind közül a legvalószínűbb, hogy nagy testű sólyom lehetett az a madár, amelyet Attila címere koronával a fején ábrázol. Magyarországon kétszáz körül tehető a turulmadaras szobrok száma, míg Erdélyben több mint harminc található, amelyek közül a madéfalvi után az egyik legnagyobb az alsósófalvi emlékszobor. 

Az alsósófalvi turulmadaras szobor
   Mire emlékeztet a falu főterén álló turulmadár? Leginkább magyarságunkra és azon sérelmekre, amelyet az alsósófalviak szenvedtek el az első és második világháborúban. 

   1916 szeptemberében a betörő román csapatok 70 férfit hurcoltak el túszként a faluból. Egy moldovai bojár birtokon őrizték őket, akik közül 46 meghalt a kegyetlen körülmények miatt. Volt aki a fáradtságba halt bele, volt akit agyon éheztettek. Beke György Barangolások Erdélyben című műve így emlékezik meg az eseményekről: 

   „ Sófalván, alsón, negyvenhat sírdomb hiányzik a falu temetőjéből. Negyvenhat fejfára nem írták fel a távozó nevét. Negyvenhat család nem sirathatta el az apát, a nagyapát, a testvért, a fiút. 

   Elgyászolni se volt szabad a halottakat. Úgy, ahogy az kijár minden ember fiának, Isten teremtményének. Fekete öltözettel, könnyebbítő sírással, hangos panaszkodással. Fegyveresek, román csendőrök parancsolták a feledést, a némaságot a gyászolókra. Nem érlelődhetett a sebzett lelkekben megbocsátás, igazi engesztelődés, mert nem volt szabad megnevezni a gyilkosokat, a bosszúállást, a rémítő hajnalt, mikor a halál nevében összeszedték és útnak indították az ártatlan élőket."

   Amíg a férfiak a háborúban harcoltak, vagy túszként elhurcolva éltek, addig az asszonynép és a gyerekek nyugatra próbáltak menekülni. Az út nagy megpróbáltatásokkal járt. Volt asszony aki Tövis mellett az útszélen szülte meg gyermekét. Sokukat Jászkisér családjai fogadtak be. Ide jöhettek látogatóba a háborúban megsebesült alsósófalvi katonák. Volt aki fejében egy golyóval, volt aki féllábon jött, hogy megkeresse szeretett családját.

   Egy 1927-es kimutatás szerint az első világháború 111 gyermek életét pecsételte meg: református hadiárva 92, apa-anya nélkül maradt 7, római katolikus hadiárva 8, vegyes házasságból való 4. De a borzalmaknak még koránt sincs vége. Az Erdélyi magyarságban szilárdan élt a hit, hogy a magyarok felszabadítják Erdélyt. Talán ebből az okból kiindulva, vagy talán a sérelmeiket akarták megbosszulni az emberek, de 1919 tavaszán elérkezettnek látták az időt a sóvidéki lázadáshoz. Muníció és támogatottság hiányában csakhamar belátták, hogy rossz lépés volt ez és megadták magukat a román katonaságnak. Ezt követte a megtorlás és a vádlottak előállítása. A vádlottakat minden évben beidézték de az ügy tárgyalására nem került sor. Majd 1927-ben mindenkit felmenetetek, azzal az indokkal, hogy a bűncselekmények idején még nem voltak román állampolgárok. 

   A szerencsésnek mondható végkifejlet után a lakosság kissé megnyugodhatott. Ebben a békésnek mondható időszakban születhetett meg a döntés, hogy emléket emeljenek a háborúban elesetteknek. A szobor keletkezésével kapcsolatos információink igen szegényesek, mindössze egyetlen említésnek bukkantam a nyomára. A Rapsóné öröksége című könyv 425 oldalán található egy fénykép a szoborról az alábbi felirattal:

   „A mintegy 180 áldozat nevét viselő alsósófalvi Hősök emlékműve az építés évében. Az oldaltálló emberek között, balról: Fülöp Márton lakatosinas, Illyés József, Zsombori Károly lakatos mester. Kőművesek: a három Kozseni-testvér, Ferenc, Géza, András. A felállítás ideje 1931. XI. 15. ”

   Ezen a felvételen a szobor tetejét díszítő turulmadár még nincs felhelyezve. Az idősebbek visszaemlékezése szerint kicsit később tették a helyére, de pontos évszámot senki nem tudott mondani, csak annyit, hogy a bécsi döntés után történhetett eme esemény. 

   A második világháború nem hagyott ilyen mély nyomokat a falu lakosságában. Bár néha volt, hogy pincékbe bújva töltötték az éjszakát az emberek, mégsem kellett elmeneküljön senki a faluból. Egyedül a falu lelkipásztora döntött úgy, hogy elmegy. Amíg ő távol volt a szomszéd falú lelkésze próbálta meg helyettesíteni, igaz csak addig, amíg ő is el nem menekült. Ezután egy helybéli földműves próbálta pótolni a lelki vezetők szerepét, és megtartotta a legszükségesebb szertartásokat, mint például a temetést. 

   A második világháborúban a szobor is kisebb sérülést szenvedett, amelyre a falu egy idősebb lakója így emlékezik vissza:

   „ Egyik télen kozákok laktak a szomszédos házban. A lovaikat szétosztották a szomszédos házak között. Még mi is kellett ügyeljünk egy lóra. És a ház ablakából a kozák lelőtte a madarat. Nem tudom, hogy látszik-e, de a kozák meglőtte volt azt a turulmadarat. ” 

   Az említett sérülés mind a mai napig látható. A golyó a madár bal szárnyát érte el és abból így letörött az elülső rész. Az évek során egy kisebb közúti baleset is érte, amelynek során a madár és két első elem leesett, de csodás módon nem rongálódott meg, így azt vissza lehetett helyezni maradandó károsodás nélkül. A 90-és években felületi javításokon és színezésen esett át a szobor. 

   A szobor jelen helyzetéről Káli Árpád, Parajd község alpolgármesterét kérdeztük. Elmondása szerint a szobor felújítás előtt áll, amely munkálatokat haladéktalanul meg is kezdenek, amint lehetséges lesz. A tervek szerint az 525 cm2 alapterületű szobornak egy új talapzatot készítenek. Ugyanakkor a legelső tervekkel ellentétben, nem fogják máshova helyezni a szobrot, azaz az eredeti helyén lesz látható majd. Továbbá nagyon reménykednek abban is, hogy a szobor elemeire való bontása során valami emlékiratok is előkerülnek a szobor belsejéből, ezáltal többet tudhatunk meg a szobor múltjáról. Az idősebbek emlékezete szerint egy kisebb korsó bor van a szobor belsejébe. Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy a templom gombjába is helyeztek el annak idején emlékiratot annak építésekor, így nem megalapozatlanok a reményeink, hogy netán több és új információt tudjunk meg a múltunk eme becses madaráról. 

Az alsósófalvi turulmadaras szobor

* Ez a cikk az Erdélyi Napló 2012. március 8.-i számában jelent meg, most pedig az önök kérésére publikáltuk. A cikket írta Molnár Szabolcs. 

2012. augusztus 12., vasárnap

A Sószoros - Orbán Balázs: A Székelyföld leírása

  Parajnak főnevezetessége e szerint sóaknáiban van, mi is legelőbb azok megnézésére sietünk. 

   A falu alól szakad egybe a Kis-Küküllővel a délről letörtető Korond vize, mely szép, tágas, termékeny völgyén kénye-kedve szerint kanyarog, de midőn az ő kedves vőlegényéhez a K.-Küküllőhez közelitene, völgytorkolatját egy hozzávetőleg 4–500 láb magas, keletről-nyugatra futó hegylánczolat zárja el, mely kezdetben azt feldugva Korond völgye bizonnyal nagy tó volt, hanem az egyesülésre siető vizek a völgy baloldalán lévő Nagy-Haram aljában – hol a hasonnevü patak lerohan – erőszakosan nyitottak keskeny rést magoknak, s ezt annál könnyebben tehették, mert a torkolatot elzáró hegylánczolat merőben sószíklákból áll. Azonban a változékony patak ezelőtt egy századdal elhagyta Nagy-Haram alatti régi medrét s odább keletre kanyarulva a Sóhegy alatt ásott magának szép alagutat, mely végre önsúlya alatt egyberoskadva, most ottan festői hegyrepedés állott elő Alsó-Holló nevű gyönyörü sószikla csoporttal, melyek kétfelől mint óriási ezüst kapu-zábék tündöklően magasulnak fel.

   Alább a vízmosta nyilásnak szük, alig 300 lépés szélességü völgye nyilik, melynek keleti oldalán a Sóbércz kopár sósziklái emelkednek fel. Aljában vannak a festői rendetlenségben szétszórt bányaépületek, raktárak, idább a hivatalnokok szállásai. A hegy meredek oldalán ragyogó sóvirágok, sötét repedések, bányaüregek, a dombokon gyönyörűen fekvő őrházak tűnnek fel, s adnak e tájnak sajátságosan festői küllemet; mint azt ide mellékelt, a sóbércz alatti aknát és a Nagy-Hollót feltüntető képünk mutatja.

   És ezen szép, hasznos kopársággal szemben festői ellentétben a Nagy-Haram gyönyörü lomberdője pompálkodik.

Az itteni sótelep vagy 800 öl hosszú, 600 öl széles, mélysége ismeretlen, alig hatoltak 50–60 ölnyire még be. Roppant, kimeríthetlen kincse van itt a jótékony természetnek, mely nemcsak e haza szükségleteit tudná fedezni, hanem nagy kereskedésre nyújtana kifogyhatatlan anyagot, s most még e hon fiai se tudják onnan nyert sóval sózni kenyeröket, pedig azok a nemzeti fejedelmek alatt a székely nemzet sajátjai voltak, honnan mindenki ingyen nemesi sót kapott (mert mint tudjuk a Székelyföldön nem volt királyi jog). Az osztrákház alá jutván az ország, a fiscus erre is rátette kezét; de ekkor is csak annyiban, hogy még 1702-ben Apor István kincstárnoksága alatt Udvarhelyszék csekély haszonbért fizetett használatáért; 1703-ban Udvarhelyszék, Csík-, Háromszék és Marosszék (tehát Aranyosszék kivételével egész Székelyföld) 2700 mforint évi haszonbérért veszik ki. A Rákóczi forradalom alatt kevés időre visszakapja a székelység jogilag őtet megillető ingyen-sóját; hanem 1714-ben ujból ráteszi az aerarium kezét; de ezután is csak a szokásos haszonbéri, s igy nem nagyon terhelő modorban kezelik, a székély még mindig olcsón jutott sójához. És e korban még mind a földszinén való mivelés divatozik; csak 1762-ben Frendl bányatiszt elő munkálata szerint kezdették meg a rendszeres aknázást; ekkor veszi át a kincstár kezelését, minek aztán az a gyászos következménye lett, hogy a só ára mindinkább emelkedett, úgy, hogy most már mázsáját 4 pengő forint 60 krjával kell fizetni, s a Székelyföld roppant sótelepei mellett többnyire idegen földről (Oláhországból) becsempészett olcsóbb sóval látja el magát, és ezáltal az a kevés pénz is, mit itt forgalomban van, idegen földre foly ki.

A forradalom előtt a csempészet oly nagy mérvbe folyt, hogy a csiki székelyek azzal nyilt kereskedést üztek, faluról falura hordozva árulták fél árán a parajdi sónak s ekkor Parajd alig tudott évenként 25,000 mázsa sót eladni.

Most a csempészet meglévén szoritva, kisebb mérvbe foly, s azért Parajd sóforgalma évenként 90,000 mázsára megy. Mely mennyiség bizonnyal háromszorozódnék, ha a kincstár elhatározná magát az olcsóbb árra s így az ő bevétele is szaporodna, a szegény nép is olcsón jutva sójához; nem lenne kénytelen sóhegyei mellett sótalan kenyeret enni.

A parajdi só egy kissé kékes színű, de ha nem oly szép is minta a marosujvári, azért Erdély sói között a legjobb és legsúlyosabb; legfelebb a tordai közelíti meg. De nem csak itt e sóbércz alatt van sóréteg, hanem leágazik az északnyugotra Szovátáig, hol (mint később meglátandjuk) roppant sóhegyekben nyomul a talaj felszínére, és átcsap még egy ennél is hosszabb elágazása Korond- és Udvarhelynél az innenső Homoród völgyére, hol újból kiterjeszkedik. Erdély 800 sóforrásából: 129 Parajd vidékén fakad fel.


Részlet: Orbán Balázs - A Székelyföld leírása

2011. szeptember 10., szombat

Írott források a XVI-XVII. századból

   Az alábbiakban sófalvi határhasználatra és gazdálkodásra vonatkozó írott forrásokat olvashatnak. Ezeket a Sóvidék a középkorban című könyv 84. és 85. oldalán találják meg, ahol elolvashatják az egyes írások forrásait is.

  • 1595: Nagy Kelemen árváinak ügyében zálogolás- és irtásföldekről, valamint 35 kalangya és 25 köböl búzáról, illetve búzavetésről is szó esik
  • 1596: egy Mező nevű örökséget említenek, amely ,, vagion az falu vetes kapuja mellett "
  • 1597: sófalvi Bálint deák azért perli Kacsó Farkast, mert ez szekérrel átjárt az ő tilalmas szénafüvén
  • 1600: ,, Kacho Isthwan tiltotta wagy chowalta wolt ky egy Sarospataknal walo zanto feöldibol...Warga Balast, az okaerth hogy az orzagh utat akarna arra a feöldre vetni "  
  • 1602: ,, Kiralj Benedekne szabaditattja Likas Patakbelij feöldben es Egher Patakban valo feöldben magat" ; ,, Sofalua szabaditattja a Nagj meszöben valo hatarokat birodalmokat az mej az faluje Kachio farkas tilalma ellen teoruenre. "
  • 1603: ,, Likas patakban uagion ket hold szanto feóld, Vicinusi...á Sofaluara iaro ut" ; ,, Keówes domb oldalaban vagion negi hold zanto feóld" ; ,, Egher patakaban uagion egi hold szanto feóld es egi szekerre ualo szena fü " ; ,, Kiralj Simo tanoroka nevü szena füs az falun valo kertbe " ; ,, Keöwes domb oldalaban Simo tanoroka..." ; ,,az falún zenafü heljben, melljet Kiralj Simo tanorokanak hinak "
  • 1606: ,, Irtottam zanto feöldetis ket heljen, egyik heljen Olah Tamas Irtasa newj heljben, vicinusi Illjes Maték es Agoston Janos, masik heljen Bekasban, vicinusi Agoston Pal " 
  • 1625: ,, az neve az zena funek ket reu neu helij alias Koris syek, vicinusi ab una az Koro(n)d uize "
  • 1639: ,, Sugo newű patakon fellyűl valo mezőben " 
Az 1644-es vizitáció szerint a sófalvi egyháznak földjei vannak többek közt ,, Hosszu osztásba " és a ,, Falu  Tanorokjában ".

2011. augusztus 22., hétfő

Székely-Magyar rovásírás

* Magyar Adorján által

   Talán a legősibb dolog ami fennmaradhatott a honfoglalás előtti időszakból, ez a Székely-Magyar rovásírás.  Eredetéről csak annyit tudunk, hogy a kereszténység felvételével nem használhatták többé a rovásírást hanem a latint kellett tanulni. 

   Egyes tudósok a rovásírás kialakulását 7000 évvel ezelőttre teszik, és körülbelül ekkor alakulhatott ki a Székely-Magyar rovásírás is. 

   A székely-magyar rovás az ótörök, ógörög, latin, pelazg, etruszk és föníciai rovások körébe tartozik. Meglepően nagy hasonlatosságot mutat a föníciaival (50% ), az etruszkkal (43.4%) és az ótörökkel (28.6%). Megfigyelhető a rovás és a mezopotámiai ékírás alaki hasonlóságai, továbbá Forrai Sándor az írások szabályaiban is talált hasonlóságot. Hegedüs György szerint a magyar rovás 34 betűjéből 28 meglepő párhuzamot mutat az egyiptomi képjelekkel.
   
Még több információ a rovásírásról :

2011. augusztus 10., szerda

A második világháború

    A második világháború nem járt olyan nagy emberveszteséggel mint az első. A lelkész nélkül maradt gyülekezetben az istentiszteleti szolgálatokat a szomszédos lelkész végezte egy időben, amíg az is el nem menekült. A legszükségesebb szertartásokat, pl. a temetést, Cseresnyés György egyszerű földműves ember végezte el néhány esetben, saját református hitvallású prédikációval. 1944 karácsonyától Béres Gábor, gogánváraljai lelkipásztor, abban az időben első éves teológiai hallgató korában, Nagy Lajos székelykeresztúri esperes megbízásából, szolgálatokat végzett Parajdon, Alsó- és Felsősófalván. 1945-ben újra visszajött Boruss István, a gyülekezet lelkipásztora és megkezdődik az alsósófalvi gyülekezetnek, talán történelmében egyedülálló legelmélyültebb lelkiéletének korszaka.

     Névsor azon személyekrõl akik a II. világháborúban meghaltak

1.  Ágoston K Albert                                                 16. Kacsó K Károly           
2.  Ágoston K Zsigmond                                           17. Kacsó K József  
3.  Ágoston Sz József                                               18. Kacsó M Márton 
4.  Ágoston Sz Márton                                              19. Kacsó S Sámuel 
5.  Bálint Márton                                                        20. Kádár Albert
6.  Barta György                                                         21. Kádár János
7.  Cseke Ferenc                                                        22.Kármán János
8.  Engi József                                                             23.Károly K Albert
9.  Fülöp Albert                                                            24. Kovács György
10. Fülöp József                                                          25. Kovács Lajos
11. Sz József                                                                26. Mátéfi Dániel 
12. Gábor Gábor                                                          27. Ráduly Vince 
13. Hajdó Dénes                                                          28. Szász  Lajos 
14. Hajdó Miklós                                                          29. Fülöp J Károly 
15. Izsó H Albert                                                          30. Kovács Béla

 
    A község központjában levő emlékműre, a II. világháborúban elesettek közé vannak még, felvésve, felirva.

 Biró Erzsébet 
Biró László 
Petrás Ferenc 
 Sebe Ilona
 
    Ez a négy személy és Petrás M Sándor szekérrel utaztak Marosvásárhelyre. A szekér aknára ment, az akna felrobbant és négyen meghaltak. Egyedül Petrás M Sándor maradt életben, de ő is rokkant maradt egész életére. Még szerepel a névsorban Bokor Anna is. Ő nem volt a szekéren. 



2011. augusztus 6., szombat

Parajd község nemes családjai

   Egy felettébb érdekes listára bukkantunk a Rapsóné öröksége című könyvben, amelyben Parajd község nemes családjai vannak felsorolva. A lista nemcsak a neveket tartalmazza, hanem információt a nemességgel kapcsolatban. Mi most csak a listát tesszük közzé, a teljes tartalmat elolvashatják a 445. oldaltól kezdődően.

Ágoston ( Sófalva )
Albert ( Sófalva )
Bíró ( Parajd )
Bíró ( Alsósófalva )
Bodoni ( Sófalva )
Borbély ( Parajd )
Cseresnyés ( Alsósófalva )
Dimény/Demény ( Parajd )
Édes ( Sófalva )
Endes ( Sófalva )
Engi ( Sófalva )
Fábián ( Sófalva )
Frendl ( Parajd )
Gávay ( Sófalva )
Gyujtó ( Parajd )
Hauchard ( Parajd )
Huszár ( Parajd )
Illyés ( Sófalva )
Illyés ( Parajd )
Ispán ( Sófalva )
Jósa/Józsa ( Sófalva )
Joseph/József ( Sófalva )
Káli ( Alsósófalva )
Katsó/Kacsó ( Sófalva )
Károly ( Sófalva )
Kénesi/Kénosi ( Parajd )
Koncz Boldizsár ( Sófalva )
Kónya ( Sófalva )
Lakatos Pál Ferenc ( Sófalva )
Lőrincz/Lőrinczy ( Sófalva )
Lukács Péter ( Sófalva )
Máriaffi ( Parajd )
Máttyus ( Sófalva )
Mekkei/Mekkey
Miklós ( Sófalva )
Nagy ( Parajd )
Sófalvi ( Sófalva )
Szakál ( Parajd )
Szakálos ( Sófalva )
Székely ( Sófalva )
Szereday ( Parajd )
Takács ( Sófalva )
Tóth ( Sófalva  és Szentlászló)
Török ( Parajd )

2011. augusztus 3., szerda

A solymárság története

   Az erdélyi fejedelemség korában az egész erdélyi területen egyedülállóan Sófalváról került ki a legtöbb solymászattal fogalakozó vadász. Bethlen Gábor 1614-ben eszközölt lustra rendeletében feltünteti a székelység rendi felosztását, ahol legelőbb találkozunk a székely solymárok nevével. Eszerint 1614-ben az egész Székelyföldön még csak 27 solymár volt (Lövétén, Ménaságon, Szentmártonban, Szentléleken, Gyergyóban, Tekerőpatakon, stb.) A későbbi adatok szerint a solymászat az egész Székelyföldön elterjedt Aranyosszék kivételével. 1652-ben Korond, Parajd és Sófalva községekben 16 solymár volt. II. Rákóczi Györgyhöz fordultak panaszukkal, mert nem tartják tiszteletben hadmentelmi, adómentességi és más előjogaikat. A fejedelem 1652. június elsején kelt levele kiváltságaikat megerősítette. A solymárok: Ravasz István, Fábián István, Sükei Márton, Engi János, Enghi György, Kovács Ábrahám, Orbán István, Albert István, Lukács János, László Péter, Ilyés János, Miklós András, Miklós Lőrinc, Kovács János és Szilveszter András.

   1701-ben egy újabb oklevél 19 sófalvi solymárcsalád nevét is felsorolja név szerint, és megemlíti, hogy összesen egyedül Sófalván 58 solymárcsalád név fordul elő. A név szerint megemlítettek azok, akiknek ökrük is van: Enghi Márton, Hideg Mihály, Oláh István, Sebe Gergely, Deák János, Albert János, Enghi János, Hajdu István, Kármán Mihály, László István, Fülöp Miklós, Bálint György, Lukács Márton, Kelemen Péter, Bálin Fülöp, Kovács János, Kacsó Ferenc, Sükösd Péter, Cseresnyés György. Ezután következik a marhások közül 28 solymár, a semmisek közül.

   Az erdélyi fejedelemség megszűnésével a török portának ugyan nem kellett az adófizetést tovább teljesíteni, de a solymárok kiváltságaikban mégis megmaradtak.

Részlet az Alsósófalva monográfiája című könyvből ( 46. o. )

2011. július 30., szombat

Az első világháború

   A falu idős tagjainak emlékezete sok eseményét őrizte az első világháború Alsósófalva népére zúdított nyomorúságnak. A falu közepén felállított emlékmű ma is megrendítő tanújele annak a nagy veszteségnek, amely a falut érte 1916 szeptemberében. Az 1916 szeptemberében betérő román csapatok 70 férfit hurcoltak el túszként Alsósófalváról Moldovába, ahol egy bojári birtokon őrizték őket. A 70 elhurcolt alsósófalvi férfiból 46-on meghaltak az idegenben, fáradságtól elgyötörve az útszélen, vagy agyon éheztetve.

   Amíg a túszokként elhurcoltak embertelen körülmények között éltek, vagy meghaltak, mint öregek, vagy fiatal serdülő legények, a férfinép színe-java a csatában harcolt, az asszonynép, az apró gyermekekkel Magyarország idegen vidékein bolyongott. Özv. Kacsó Sámuelné meghatódva emlékezett arra az eseményre, hogy Fülöp Gáborné, Bálint Lídia Tövis mellett az árokparton szülte meg gyermekét, amíg a körülötte álló asszonyok a fersingjeikkel eltakarták őt a nagy menekülő tolongásban. A menekülőket a Szolnok megyei Jászkisérre küldték. A jászkiséri magyarok nagyon csodálkoztak a sófalvi asszonyok nagy családjain. Férfi nem volt, aki biztatni tudta volna őket. Kozma Sándor féllábbal érkezett meg a csatából Jászkisérre a családjához. Biró Balázs fejében egy golyóval kereste fel családját, Kovács Ferenc comblövéssel. A jászkiséri községházán közös konyháról kapták az ételt. Családokhoz szállásolták el őket, s volt aki nem szívesen fogadta a sófalvi menekülteket.Virág János fel is akasztotta magát,mert nem tudta elviselni a sok szenvedést, nélkülözést, embertelenséget.

   A veszteségnek a nagy arányszámából is látszik, hogy az első világháború megtizedelte a falu, a gyülekezet népét. Egy 1927-es kimutatás szerint
  • református hadiárva 92 
  • apa-anya nélkül maradt 7 
  • római katolikus hadiárva 8 
  • vegyes házasságból való 4 
Összesen 111 
  • nem jár iskolába 22 
  • református iskolában tanul 16 
  • állami iskolás 62 

   A teljesen árvákat vagy szolgálni adták, mint Kovács Erzsébetet, akinek az édesapja Galiciában halt meg, vagy rokon vette magához az árvákat, vagy más, mint Kacsó Sámuelt, a Kacsó Károly árváját Biró Lenke, a Biró Balázs gyámsága alatt.

2011. július 23., szombat

Keletkezés történet

   A falu településének írásos nyomai nincsenek. Pontosan ma sem tudjuk a falu történetének a kezdetét. Alszeg, vagyis Alsósófalva valószínűleg a sóháti bányaművelés fokozottabb megkezdése után jöhetett létre. 

   Sok szájhagyomány kering az első települések történetéről, de ezeket csak a romantikájuk tartja meg, a néphagyomány számára is inkább, mint a hitelességük. 

   A falu területét és a környező vidékét hatalmas erdőségek borították a településtörténet kezdetén. Egyetlen emberlakta hely a sósziklák közvetlen közelében lehetett, ami a legrégibb időktől folytatott sótermelés tett indokolttá. A szájhagyomány azt tartja az első telepeseket illetően, hogy ennek a területnek nagy erdőségeiben és a Sóhegytől délkeletre eső Korond patak mentének nádas területén két rabló-betyár banda tanyázott, melynek leszármazottjai a Fülöpök és a Kacsók. Valószínűbbnek tűnik az a szájhagyomány, hogy a felsősófalvi székely birtokosok a Fülöp és Lukács családból telepedtek át a Korond vizén innen, s szaporodásukkal Alszeg, később Alsósófalva nevezetet nyert. 

  Az ősi sótermelés indokolja azt a föltevést, hogy a régebbi településű atyhai sóvágómunkások telepedtek itt meg mint bánya közelségében levő előnyös helyen. A Sóhegytől keletre, a Korond vize mellett egy Tekerestanya nevű dűlő név arra enged következtetni, hogy székely előidőkben itt emberi település volt. 

   A Nagyvész nevű dűlőben a falu déli határán egy településre alkalmas fennsíkon 1946-ban Káli Farkas alsósófalvi szántó-vető, munka közben hatalmas középkori sírra bukkant, agyagedényekben eltett hamvakra. 

   Területünk már az ősember korában lakott volt. Ennek egyik fontos oka a sóban való gazdagság lehetett. A sófejtését megkönnyítette itt az a ritka és egyebütt nem nagyon észlelhető tünemény, hogy a sótörzs a föld felszínére bukkant és így lehetetlen volt, hogy az ősember is észre ne vegye. A sótelep közelében arany ékszert is találtak, ami arról tanúskodik, hogy fontos kereskedelmi, forgalmas központ lehetett. 

   Alsósófalva a legfiatalabb telepítménye a vidéknek. A XVI. század elején vette eredetét. A következő évszázadok sokszor viharos idők eseményeit mindig túlélte. 

   A falu mindig a jelenlegi helyén állott, nem vándorolt.