Fiastető - ahol leszállt a turulmadár

   Egy székelyvarsági barátomtól tanultam a következő meghatározást: Varságon ha valaki azt mondja, hogy ehejt van valami, az akkor két vagy három óra menést jelent. De ha azt mondják, hogy ahajt van, akkor az útra tarisnyálást (száraz eledelt, mondhatni szendvicset) kell vinni. Ennek a gondolatnak a mottóján biztattam fel a nálam nyaraló kedves vendégeimet, hogy menjünk ki ehejré a Fiastetőre. 

Aratásra váró gabonatábla Alsósófalva határában.

   Amennyiben kedves olvasóink a cikken felbátorodva kedvet kapnak egy túrához, akkor szeretném megjegyezni, hogy az ehejré van akinek ahajrénak bizonyul, így érdemes elemózsiát pakolni, és vizet vinni. És ha egyszer kiérkezhet az ember oda, arra a gyönyörű helyre, akkor sose akar hazamenni, így ezért is tanácsos ételt vinni az útra, hogy ne a hasa húzza haza az embert, hanem a lába vezesse.

Kék pillangók.

  Mint mindennek a természetjárásnak is megvannak a maga szabályai. Nemcsak emberek, hanem állatok is élnek itt, ezért tudni kell együtt élni velük. Pár mindenki által ismert szabály: ha méhecskével találkozol maradj mozdulatlan és elszáll. Ha hadonászni, hessegtetni kezdesz, akkor megtámad. Más repülő rovarok általában hangtalanul szállnak, így csak akkor veszed észre őket, ha már megcsíptek. Ezért aki allergiás, mindig vigyen magával csípés elleni kenőcsöt. A nyúl, az őz félénk állat így nem kell félni, ha találkozunk velük, ők lesznek azok akik elsőnek futnak el. Ha viszont pont a menekülési útvonalat álljuk el, akkor megkockáztatják, hogy szembeszaladjanak az emberrel. A medve riasztó okostelefonok helyett pedig sokkal hatásosabb ha hangoskodunk, így jó előre tudják érkezésünk, és elkerülnek minket. Ugyanez érvényes a vaddisznóra, farkasra, más nagy testű vadállatra. Találkozhatunk pásztorkutyákkal is, ezeket onnan lehet felismerni, hogy a nyakukba egy fadarab van kötve. Velük szembe az a szabály, hogy sose szabad agresszíven fellépni, mert ez azonnali támadásra készteti őket (gondoljuk bele: ha jön a farkas nincs idő azon gondolkozni, hog békés szándékkal jön-e).

Mezőgazdasági munka a sófalvi határban.

  Amit a mezőgazdaságról meg kell említeni az az, hogy az utóbbi években nagy változásokon ment át. Amíg ezelőtt 10-15 évvel még azt hangoztatták, hogy a traktorral való szántás sokkal gyengébb portáka (gyengébb minőségű munka), mint a lóval, és a gépi kaszálásról vajmi kevesen akartak hallani, addig ma már nem csak a kaszálást, de a forgatást, és takarást is sokan géppel végzik. Aki pedig most arra gondol, hogy a gépek elveszik a sóvidéki ember munkáját, hisz egy egy gép 5-10 embert tud helyettesíteni, azoknak fontosnak tartom megemlíteni is, hogy nem a gépek veszik el az ember munkáját, hanem önként adják fel a földművelést, mert egyszerűen nem illik bele az életvitelükbe, nem jövedelmez annyira, hogy megérje foglalkozni. Ezért lassan-lassan két tábor alakult ki. Azok akik nagyban gondolkoznak, és sok földel foglalkoznak azért, hogy megérje, és a másik tábor az, aki nem akar foglalkozni a földműveléssel, ezért vagy megműveletlen hagyja a földeket, vagy megengedi, hogy az előzőek használják akár részt adva a terményből, akár ingyen.

Távolodunk a falutól. 

  Ahogy távolodni kezdünk a falutól, úgy érkezünk közelebb a várva várt célhoz. A csendes, békés természethez. Ide már nem hallatszanak ki a rohanó autók hangjai, a folyton zúgó gépek. Itt csak a szél fújdogál néha, ide csak a madarak járnak énekelni. Ez adhatta az ihletet ahhoz, hogy pont egy turulmadár szárnyai alatt pihenhet meg a túrázó kedvű ember itt, ahonnan belátni az egész világot.

Atyha Fiastetői Kilátó - 980m.

  Innen pedig tényleg messze lehet látni tiszta időben. Alsósófalva sajnos kimarad a látni való közül, mert a Málnász-erdeje, és -teteje takarja el a szemünk elől. De nem is igazán nagy probléma, hisz kárpótol a többi látnivaló.

Sóvidék látképe a Fiastetőről.

  Enyhe túlzásnak tekinthető, de akaratlanul is kicsúszik egy mondat az ember száján: ez itt mind a miénk, sóvidéki embereké. És valóban, megnő az ember mája ha arra gondol, hogy az itt látott képen minden egyes dombot a nevén tud szólítani, hogy minden egyes dombon járt már, hogy mindegyik domb magába foglalja élete egyik történetét, hogy lelke van a tájnak.

Látkép a Fiastetőről a szemközti oldalon.

    Ha pedig a másik irányba tekintünk, akkor ez is a miénk. Na nem szó szerint, de ez itt kérem Erdély. Itt éltünk mindig, és itt is szeretnénk. Küzdünk érte, hogy ilyen szép maradjon, hogy ilyen közel élhessünk a természethez, hogy a rohanó modern világ ne rombolja le bennünk azt az érzést, amit akkor érzünk, amikor ezt a tájat szemléljük.

Aratás Alsósófalván.

  Na de szép lassan mi is hazafele vesszük az irányt, még egy kis kerülővel megkerüljük a Medvelik nevezetű helyet, majd Rakottyás oldalán beereszkedve elérjük az Egres patakát, ahonnan nyugodt szemmel szemléljük, hogy dolgoznak az emberek, aratnak, és szeretik, amit csinálnak. Mi pedig jó kirándulást kívánunk a kedves olvasóknak akár igazából, akár virtuálisan a lent megosztott képek segítségével.

További fotók a facebook oldalunkon.

Tavaszi természetjárás

   Úgy tartják, hogy amint a tavasz megérkezik, a gazda azon nyom befogja a lovat és körös körbe bejárja a határt. Egyezkedni indul a természettel. Hova ültessen pityókát, hova tegyen szemet, hova lenne jó törökbúzát tenni? Mind-mind olyan kérdések, amelyben meg kell egyezzen ő és a természet, és a jó Isten is igent kell bólintson odafentről. És ha a dolgok ily szép együttállása megtörtént, akkor kezdődhetnek a tavaszi munkák.

   

 

   Én magam nem vagyok gazdaember, így szekér helyett gyalogosan járok kelek a természetben, és ostornyél helyett fényképezőgép van a kezemben. Eképpen hallgatom az ég madarait, és a föld állatait. Mert kérem szépen, itt minden beszél, minden nyüzsög, minden tele van élettel. Csak jó szemek és fülek kellenek ahhoz, hogy megértsük. Na meg egy kis varázsszer. Ki kell mászni az egyik magaslatra, ott jól beleszippantani a Székelyföld friss levegőjébe, és máris minden megvilágosodik. Egyből megérti az ember, hogy miért szereti a székely ezt a dombokkal és hegyekkel tűzdelt székely tájat.

   A minap egy őzikét láttam egyedül sétálni a határban egy olyan helyen ahol farkasok és juhászkutyák járnak. Vajon mi késztette arra, hogy ilyen közel jöjjön a faluhoz egyedül? Máskor is szoktak ősszel, meg kora tavasszal mutatkozni, de mindig csoportosan. Vajon a távoli földeken nincs elég élelem?

  Az idén hirtelen köszöntött ránk a nagy meleg. A földek kiszáradtak, kikérgesedtek, ami nem jó jel. A kis pillangó se érti, hogy miért ez a nagy meleg. Próbál a nagyobb virágok takarásában menedéket keresni. 

 

  Az elbújásra még egy oka van a békának, amit úgy hívnak, hogy gólya. 

  A legtöbb ember utálja a békát, bevallom, én se fognék meg csak úgy egyet jókedvemből. De valamit tudni kell azért erről. A békát megeszik a gólyák. A gólyák több ezer kilométert utaznak azért, hogy a gyerekek nevetve tekinthessenek fel az égre. Majd a gyerek hazamegy, és elújságolja a látottakat. Az öreg székely pedig egy jóízűt pödör a bajszán, hogy de életre való vidám gyerek ez az ő gyereke. Nos erre mondja  a székely, hogy akkor minden rendben van. Mert béka utálat ide vagy oda, kell nekünk ez is, hogy összhangba maradjunk a természettel. Szóval hagytam, hogy a béka és a gólya megvívja a saját harcát, én pedig tovább álltam.

 

  Van még valami, amit nagyon irigyelhetnek a városi emberek. A falu vízellátása forrásvízzel történik. A forrásokból vezeték indul a faluba, és ezt a friss, tiszta vizet ihatja a falu lakossága. Bár egyes mérések azt mutatják, hogy ez a víz is kíván még némi minőség javulást, de egyelőre nem a minőség, hanem a mennyiség a gond. A falu vízigénye növekszik, és az évek egyre szárazabbak. De ez már a jövő története lesz, hogy mi agyafúrtsággal oldják meg az emberek a jövő problémáit. Mi pedig meg kell becsüljük azt, amink van. 

  Amennyiben a kedves olvasónak nincs lehetősége a Sóvidéken sétálni, akkor még több fotót tekinthet meg a facebook oldalunkon. Üdvözlettel a Sóvidékről! 

A sóbánya mélyében

  A megszokottal ellentétben most egy föld alatti kirándulással szeretném bővíteni a természetjáró rovatunkat. Tehát az úti cél a parajdi sóbánya. 

   A föld alá autóbusz szállítja a látogatókat, majd egy kis lépcsőzés következik. Érdemes egy meleg felsőt hozni, mert kissé csalóka lehet, az amúgy 40 fokos melegből, egyből átváltani a hűvös bányai környezetre. A mobiltelefonokat, laptopokat nyugodtan magunkkal hozhatjuk, mert térerőt és áramforrást egyaránt találunk odalent. Ha megéhezünk-megszomjazunk kisebb üzletek is rendelkezésünkre állnak.

  Azért, hogy ne unatkozzunk tevékenységek egész sora áll rendelkezésünkre. A legkisebbeknek hinta, csúszda, ugróvár, meg mindenféle kellemes apróság. A gyógyulni vágyóknak szerveznek tornákat, akik pedig hitükben akarnak megerősödni a föld alatt, azoknak templomot is építettek az Úr kegyelméből. 

 

  Aki viszont ennél is többre vágyik, az akár a " falra is mászhat", ugyanis erre is van lehetősége. Kisebbek és nagyobbak egyaránt kipróbálhatják magukat a mesterséges, de biztonságos útvonalon. 

  Tekintsünk vissza még egyszer a mi kis földalatti világunkra.

  Nem-nem!! Ez itt még nem a vég. Csak felmegyünk pár lépcsőn. Az elmúlt években a bánya egyel felsőbb szintjét is átalakították a látogatók számára. Hogy miket láthat itt az ember? Azt a kedves olvasóra bízom, hadd induljon felfedező útra. Búcsúzóul két képet mutatok még ízelítőnek. 

Hogyan él együtt a székely a vadakkal?

   Amióta csak az Úristen a székelyeket Erdélyországba beléteremtette, azóta vakarhassa a fejét a szegény székely, hogy hogyan jusson dűlőre a vadállatokkal. Hogyan osztozzanak meg ők a föld felett, mert hát kell a föld a földműveléshez. De mint ahogy az embernek is jár  lakhely, úgy az állatnak is, így nagyon sokat el se vehetünk tőlük, mert hát ha sokat veszünk el, akkor dühükbe ők se hagynak élni minket.  

  Aranyszívű ember lévén a székely, sajnálja megölni a vadakat, ezért inkább csak beléjük neveli, hogy arra  a földre, amelyet ő megmível, ne tegyék a lábukat se. Ami felettébb nagy feladat, hisz ők is oda kívánkoznak, ahova nem szabad.

  Nincs ez másképp Alsósófalván se, ahol a derék harmatverők élnek. Nem oktalanul kapták ezt a nevet, ugyanis az alsósófalvi emberek még virradat előtt elindultak kaszálni, és amire a nap első sugarai megcsillantak, akkorra ők már mind leverték lábukkal a harmatot a fűszálakról. Nekik leginkább a vaddisznó neveléssel gyűlt meg a fonni valójuk, ugyanis azok a pityókától kezdve a gabonáig és a kaszálóig mindent feltúrnak csimasszok után kutatva. De végtére ők is belátták, hogy könnyebb ha együtt működnek a szorgos emberekkel, így megkönnyíthetik egymás életét.

  Azért a kedves olvasó, az alsósófalvi határban járván, ne ijedjen meg, ha az egyik-másik bokor alól egy vaddisznó ' Szép napot adjon az Úr '-t köszön, mert a jól nevelt sófalviak erre is megtanították a vaddisznókat.

   Mai kirándulásom alkalmával egy ilyen helyszínt kerestem fel, ahol úgymond a az emberek és az állatok világa találkozik. És ez a képzeletbeli vonal, mintha csak egy világháborús frontvonal lenne, időnként arrább tevődik, hol az emberek, hol az állatok javára. 

  A múlt rendszerben, mert hát így nevezik mifelénk a volt kommunista világot, minden földet kötelezően meg kellett művelni. Ekkoriban az emberi világ határa messze szorította az állatok világát a falutól. Manapság, megint más világ lévén, nincs szükség annyi földre, így most  vadállatoknak kedvez a szerencse. Így örülhetnek a nyúllak, őzek, rókák, farkasok, de meg a medvék is, akik igencsak merész állatok. Volt esett rá, hogy a falu végéig is bejött egy anyamedve a bocsokkal. Az is lehet, hogy megkereszteltetni akarta őket, de az is, hogy eleség után kutatott. 

    

  Az út, amely a természet lágy ölébe vezet, nem igazán nevezhető egyenesnek, de egy-egy helyt akkor is meg kell álljon ez ember egyet nyelni előtte, ha járhatónak akarja nevezni azt. Én mindenesetre jól ismerem. Kisgyermekként én is sokat jártam szénázni 'Rakottyás'-ra vagy a 'Délő'-be. Reggel olyan korán indultunk a mezőre, hogy a vastag öltözéket is felvettem, és mint a hirtelen álmából felköltött macskakölyök, én is reszkettem még a hidegtől és azt se tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány. Az út gyalogosan 3 óra volt, és végig hágóra kellett menni. De elfáradni se volt szabad nagyon, mert amire a földhöz értünk, akkor a nap már az ég közepén járt, és pihenés nélkül kellett kezdeni a terítésnek, ha még ebédelni is akartunk déli harangszóra.

  

  Azt tartják, hogy a hollók meg a varjak vészhozó madarak. A sófalvi embernek ezek mellett egy harmadik madár is akad, a szarka. Jöttömet már előre jelzi egy-egy bokorból felröppenő szarka, amelyek olyan keservesen cserregnek, minta nyúzni akarnám őket. Hosszú fekete farkukat néha oly szerencsétlenül tartják, hogy a jó ember azt se tudja, hogy repül az a madár vagy épp lezuhanni készül. 

  A kisebb bokorlakó madarak, pedig oly művészi módon lapulnak a bokrokba, várva végzetüket, hogy legjobb akaratom ellenére se tudnék egyet se lefényképezni közülük. Csak a mellettem megmozduló bokrok hangjából tudom, hogy van ott valami.

  A vadméhek és a darazsak nagyon jó barátok, de minden esetre hamar megpróbálnak ők is eltessékelni a fenti képen látható patak közeléből tudatva azt, hogy ez az ők területük. Mielőtt tovább álltam volna, még készítettem pár felvételt a pillangókról, akik szintén a víz miatt vannak itt.

    Alig, hogy tovább indulok, furcsa zajra lettem figyelmes. Egy bokorból jött, de mivel nagyon távol voltam tudtam, hogy nem madár. Lassan lépkedtem abba az irányba. Pár lépés után megértettem, hogy egy vaddisznó akarja közölni velem, hogy ' eddig, s ne tovább! ez az én területem! '. Persze a kíváncsiság akkor és tovább noszogatta volna a lábam, de senki se tudta, hogy hol vagyok, az összes felszerelésem a hátizsákban egy ing, arra az esetre, ha estig se mennék haza, 1,5 liter nap melegítette ivóvíz, és egy bicska. Magyarán se önvédelmi felszerelésem nem volt, sem semmi arra az esetre, ha megsebesülnék, és még csak segítséget sem remélhettem, hisz nem tudták, hogy hol vagyok. 

  Ezért döntöttem úgy, hogy tiszteletbe tartom a vaddisznó akaratát és az erdő felé vettem az irányt. Nem volt szándékon megzavarni az erdő csendjét, de nekem is szükségem volt már egy kis hűsítő árnyékra. És különben is oly gyönyörű madárcsicsergések hallatszodtak ki az erdőből, hogy nem lehet elmenni mellette.

  Végezetül még annyit mondanék el, hogy a székely ember és a vadállatok sose voltak ellenségek. Ha akartak se lehettek volna, hisz minden egyes nap ugyanarra a forrásra járnak, és jártak évszázadok óta inni. És ugyanaz a Kárpátokkal körülvett anyaföld táplálja mind az ember fiát, mint az állatok bocsait, így ők is csak egyazon anya két gyereke.

A Sószoros védelme

  Egy nagyon szép gondolatot olvashatunk a K.O.R.P.A. azaz a Korond-Parajd térség Természetvédelmi Gondnoksága honlapján. Idézem : A gondnok nem tulajdonos. A gondnok az a személy, aki felelősségtudatot érez valaminek a gondozása iránt. Az a személy, aki vállalja, hogy megőrzi valaminek a szépségét, értékét az utókor számára. A Sószoros gondnoki szerepét CHOLNOKY JENŐ FÖLDRAJZI TÁRSASÁG vállalta magára, amelyről a korpa.ro honlapon olvashatnak többet. De mi is az, amit oly nagy szeretettel vállaltak? 

 Ezeket a gyönyörű fotókat ajándékba kaptuk. Köszönet érte Péter Hajnalnak és Pál Antalnak. A teljes galéria megtekinthető itt. 

   Amint láthatjuk a fenti fotókon, a Sószoros természeti szépsége egyedülálló. Ezért hívjuk fel mindenki figyelmét arra, hogy nem csak a K.O.R.P.A. feladata a Sószoros gondozása, hanem a helybéli lakóké, a  turistáké, a kirándulóké, egyszóval mindenkié. De mit tehetünk mi magunk? 

• Kerüljük a tűzrakást
• Nem szemetelünk. 
• Nem zajongunk,
• Óvjuk a növényzetet és az állatvilágot
• Óvjuk a sósziklák épségét

Óvjuk közösen a természetet !

    

A Sószoros télen

   Bár eredetileg téli képeket szerettem volna készíteni, hó hiányában nem igazán volt rá lehetőségem. Szerencsére akármilyen irányban is indul el az ember, akármilyen évszakban, akármilyen körülmények közt itt mindig akad valami szépség. Most kissé északra indulva, majd a Korond-pataka mentén délre térve a Sószoroshoz jutottam el.   

   Ha valaki követni akar, akkor megnyugtathatom, hogy sapka, sál, kesztyű nem szükséges, csak gumicsizma a sár ellen, na meg ivóvíz. Mert sem a patakok, sem a Sós-forrás nem alkalmas fogyasztásra.
   További képek Alsósófalva facebook oldalán lesznek láthatóak nemsokára. Link: Alsósófalva.