Menyasszonyi beköszöntő

A szülői háznál eddig nevelkedtem 

Az életem útján szárnyamra engedtek

Életem hű párja ide hozott engem

És ha megengedik iderakom fészkem

Itt fogom boldoggá tenni hű férjemet

Most ha megengedik ígéretet teszek 

Hű férjemmel együtt jó gyermekük leszek.

Biró Magda

1972

Menyasszony búcsúztató

Szíves figyelmét kérem a násznépnek 

Hogy búcsúcsokromat szavakba köthessem

És akiket illet azoknak adhassam

A rám bízott búcsúszót híven elmondhassam.

Itt áll a menyasszony hófehér ruhában

E tisztelt hajléknak nyíló virágszála

Esküvőre indult választott párjával

Búcsúját mondaná nem jön szó ajkára

Helyette én mondom hogy szól búcsúzója.

Édes jó Szüleim tőletek búcsúzom

Elválok Tőletek, nehéz kimondanom

Mert Isten a tudója mit tettetek értem

Sok-sok fáradsággal neveltetek engem.

Érzem szíveteknek forró szeretetét

Mivel kísértétek lányotok életét

Mint egy virágszálat széltől is óvtatok

Legyetek örömben sokáig boldogok.

Elmegyek most innen a szülői háztól

Hogy boldogan éljek a párommal máshol

Nem leszek már e háznak a nyíló virága

Aki illatozzon szülők otthonába.

Hálásan köszönöm sok-sok jóságotok

A sok szeretetet, a sok fáradságot 

Szülői szívetek bánat sose érje 

Éltetek útjain vezéreljen Isten.

Búcsúzom tőletek s folytogat a sírás 

Isten rendelése így tartja az írás

Legyetek boldogok többet nem mondhatok

Jusson eszetekbe Évike lányotok.

És most jó Testvéreim hozzátok is szólok

Akikkel együtt és sokszor voltam boldog

Gyermeki éveink de hamar elmúltak

Játékos napjaink tovairamodtak.

Az életnek rendje szólít el most minket

De azért közöttük álljon a szeretet

Az Isten rendeljen hű társat nektek is

Kikkel élhessétek boldogan éltetek.

Kit-kit a sors bárhová sodorjon

A szülői fészek eszetekbe jusson

Tartson közöttük a testvéri szeretet

Eképpen búcsúzik Évi testvéretek.

Biró Magda

1972

Lakodalom hívó

Alázatot hogy ide belépek

A házi gazdától bocsánatot kérek

Jövetelem okát elmondom röviden

Egy szép kis ünnep van nálunk készülőben

Amelyre a családot szívesen elvárja

X. Y. és az ő kedves családja

Mert szombaton fiuk tartja esküvőjét

És a kultúrotthonban boldog menyegzőjét

Ezen szép napon tartanak egy vacsorát

És mellé hogy illik megisszuk a borát

Ne feledjék tehát oda megjelenni

Vacsora után a táncba is részt venni

Remélem szavamat nem fogják megvetni

Szombaton egy órára a kultúrotthonban megfognak jelenni. 

Biró Magda

1972

Menyasszony hívó

Békesség e házhoz, jó reggelt kívánok

Én most egy legénynek követeként állok

Bátor vagyok e ház urához szólni

És a kedves lányukat menyegzőre hívni

Először majd Isten hajlékába visszük

Hol a szent áldás után boldog lesz, mi hisszük

Következő szombatra tűzték ki a napot

A mennyei áldást akkor hozzák maguk

Remélem szavamat át fogják érezni

És a hajlékunkban öröm fog lebegni.

Biró Magda

1972

Sóvidéki kikérő

Régi lakodalmi énekek

A lakodalom minden mozzanatához megfelelő dalokat énekeltek. Amikor indultak a vőlegény házától ezt énekelték:

"Utca, utca, sárosutca a sófalvi utca 

Még ma éjjel végig megyek rajta. 

Végig megyek, megállok egy háznál, 

Az én csárdás kisangyalom rácsos kapujánál."

, vagy

"Két út áll előttem, melyiken induljak? 

Két szép szeretőm van, melyiktől búcsúzzak? 

Egyiktől búcsúzom, a más haragszik 

így hát az én szívem soha meg nem nyugszik". 

Amikor a leányt viszik a templomba:

"Mikor a lány a legénnyel esküszik 

Lányságáról nagyon megfeledkezik. 

Nem gondol a szabad madár életre 

Szép lánysága holtig el van feledve." 

A templomból kijövet:

"Lakodalom van a mi utcánkba 

Ide hallszik zengő muzsikája 

Hivatalos vagyok oda én is 

Nem mennék el, ha százszor üzennék is. 

Egész utca, egész falu táncol, 

Csakis az én árva szívem gyászol. 

Ha az a lány ki lenne terítve, 

Az én szívem százszor nyugtabb lenne. 

Vége van már a lakodalomnak 

Nagy bánata van a menyasszonynak. 

Forgatja a karikagyűrűjét 

Sajnálja a régi szeretőjét." 

Asztali nótákként éneklik:

"Jaj annak a kislánynak, jaj annak a csinos barna kislánynak 

Kinek máma esküszik, kinek máma esküszik a babája. 

Lám az enyém most esküszik, mégsem fáj, sohasem is fáj 

Hadd tudja meg a világ, hogy a szívem egy legényért sose fáj." 

"Barna kislány, hová lett a lányságod? 

Hova lett a lánykori boldogságod? 

A sófalvi gyöngyvirágos oltár elé letettem, 

Amíg élek, soha el nem felejtem." 

"Ezt a kislányt még akkor megszerettem, 

Mikor véle legelőször beszéltem. 

Megszerettem gyönyörű szép édes szaváért, 

Homlokára félrefésült hajáért." 

Mennyasszony tánckor:

"A sófalvi Csekedombon kinyílott a piros rózsa, 

Szállj le kocsis az ülésről, gyere, szakíts egyet róla. 

Nem vihetek, nem is járok én arra, 

De ha egyszer arra járnék, újra kinyílna a rózsa." 

"A sófalvi Csekedombon elhervadt a piros rózsa 

A babámnak, a babámnak nem vihetek én már róla. 

Nem vihetek, nem is járok én arra, 

De ha egyszer arra járnék, újra kinyílna a rózsa." 

"Recece, nincs a lánynak köténye. 

Recece, elvesztette az este. 

Elvesztette tyuhaj az este, szombaton este 

Recece, mikor a bakát leste." 

"Nem sokára menyecske lesz ebből a lányból, 

Kerek kontyot göndörít a hajából. 

Nem mehet el sem a táncba, sem a bálba, sem a színházba, 

Jól megveri az ura, az lesz neki vacsora 

Lányok, férjhez ne menjetek ti soha." 

A kontyolóban énekelték:

"Az én uram az erdőben dolgozik, 

Szombat este kapja a fizetésit. 

Enni vinnék, lábasomnak nincs füle, 

Fazakamnak kilyukadt a feneke." 

A mennyasszonytyúk vivésekor: 

"Elment a tyúk vándorolni, jaj, jaj, jajajaj. 

Nem jön vissza többet tojni, ibirik, ibirik, ha-bra-bra. 

Majd hazajő sülve-főve, jaj, jaj, jajajaj. 

Felül a kakasülőre ibirik, ibirik, ha-bra-bra."

* Alsósófalva monográfiája alapján

Kontyoló

   Szerdán reggel a násznagyasszony "felkontyolta" a menyasszonyt. Haját kontyba túzte, fejére fejkendőt, régebb "főkötőt" tett, majd indultak a templomba áldásra. Áldásra elkísérték a szülők, testvérek is, meg a násznagyok. A lelkész áldása után a násznagyaaszony megköszönte a jókívánságokat. (egyik alkalommal azt mondta a násznagy: "Köszönjük a tiszteletes úrnak, hogy így feltarisznyálta őket." Azóta is emlegetik, ha valakinek tanácsot adnak, hogy "feltarisznyálták"). Aznap, azaz szerdán az új asszony kellett vacsorát főzzön. Ezután került sor az ágytörőre, vagy ahogy nálunk nevezik, a visszahjvásra. A templomi esküvő előtt a vőfény visszahívja a segítségeket, aközeli rokonokat a vőlegény házához. Ekkor kerül sor a menyasszonytyúk, a perémes, valamint az előző napi maradék elfogyasztására. A menyasszonytyúkot a gazda osztotta el: 

-a lábát a menyasszonynak adta, hogy jól tudjon "vakarni" (gyűjtsön) 

-a feje a vőlegényé volt, hogy jól gondozza a családot 

-a nyaka az anyósé lett, hogy jól tudjon "nyelni" (azaz tűrjön, ne veszekedjen a menyével.) 

  A menyasszony a tyúklábat fel kellett kösse a padlásra, mert meg kellett őriznie, hogy emlékeztesse a "vakarásra". A többi részét szétosztották a jelenlevők között. 

   A perémes bemutatását a násznagyok végezték: 

"Bemutatom, mivel élt eddig a menyasszony 

Hogy ezután is csak ilyent fogyasszon." 

   A bemutatás után került sor a perémes elfogyasztására. Először a menyasszony és a vőlegény kapott, azután került sor a vendégek kínálására. Az 1950-es években elmaradt a perémes. Helyét elfoglalta a menyasszonyi torta.

A lagzi

   Miután megjöttek a jegyzőségről, akkor húzták össze a harangokat, és az egyházi esküvő következett a templomban. Az egyházi esküvő után került sor a menyasszony "meghordozására". Erre azért volt szükség, mert ez alatt terítették a lakomára, külön-külön a kétlakodalmas háznál. A koszorúslány, illetve a kisnyoszolyó ült szemben az ifjú párral. A többi szekéren helyezkedett el a násznép, a gazda, a násznagy, násznagyasszony. Az örömszülők nem vettek részt a szekerezésben. A szekérsor megállt minden olyan helyen, ahol sok bámészkodó gyűlt össze. A násznép a magukkal hozott kaláccsal dobálta a bámészkodókat. Lesték is a menetet, főleg a falu szegényei, akik így kalácshoz jutottak. Nagyobb tereken, hidaknál, a falu központjában megálltak, s a násznagyasszony pálinkával és kaláccsal megkínálta az egybegyűlőket. Ezután mindenki ahhoz a házhoz ment, ahová hivatalos volt. A menyasszony is hazament, a vőlegény is saját otthonába tért. A vőlegény vacsora előtt gyalog, a násznép egy részével elément a mennyaszony házához. Ekkor vitték el a vőlegényhez énekszóval, ujjogtatással az új asszonyt meg az ajándékot. A menyasszony házánál ajándékot szedtek, majd ezt a perémessel, a menyasszonytyúkkal vitték a vőlegényes házhoz. Jól éneklő asszony vitte a menyasszonytyúkot, aki az "Elment a tyúk vándorolni" kezdető népdalt énekelte az átadás előtt. Az új sszony most köszönt be az anyósához a következő szavakkal: 

  "Gyermekük után fogadjanak gyermekükké." Ezután a menyasszony az anyósát anyámasszonynak, az apósát pedig apámuramnak szólította. Ezután helyezkedtek el a megterített asztalok mellett. Főhelyen a menyasszony és a vőlegény ült, mellette a násznagy, násznagyasszony, majd a kisnyoszolyók, az örömszülők és ezután a meghívottak. Először ismét pálinkával, kaláccsal kínálták a vendégsereget, majd elfogyasztották a tokányt. Ezalatt a zenészek asztali nótákat húztak. A vacsora ideje alatt került sor a menyasszony, vőlegény felköszöntésére is. A vacsora után egyvalaki, rendszerint a legidősebb férfirokon, vagy akit erre felkért a gazda "megköszönte az asztalt", illetve köszönetet mondott a szülőknek, a segítségeknek az ételért, italért. Utána rövid táncnóta következett. 

   Este tízkor vége volt a lagzinak, mindenki hazament.

A menyasszony kikérése

   A lakodalmi sereg mindkét részről külön-külön gyülekezett a menyasszonyos, illetve a vőlegényes házhoz. Itt megkínálták kaláccsal, pálinkával. Ez alatt öltöztették a menyasszonyt. A menyasszony öltözete régebb másfél széles szőttes szoknya, selyemből készült csipkés kötény, jegying, blúz volt, sötétbarna színű vagy kávészín "szőrruha, fersing" volt a menyasszony öltözete, amelyet majd azután is használt új asszony korában. Fátyla fehér volt, de csak a hátán csüngött alá a koszorúból hosszan, a szoknyájáig ért. A vőlegény öltözete: harisnya, ráncos csizma, fehér ing, télen az ingre posztóujjas. fekete kalapot viselt, abban egy kis virággal, mert már bokrétát nem tehetett. A vőlegény házából indult a menet a menyasszony házához, ahol bezárt kapuval fogadták. A gazda beköszönt. 

"Tisztelt jó uram! 

   Én egy 99 személyből álló csoportnak a megbízottja vagyok, amelyikből a századik egy szép élő virág formájában az önök virágoskertjében van. Ma ide egy szerelemúton jutottunk el, azon az úton, amelyen vőlegény öcsém sokszor eljárogatott. Arra kérem jó uramat, azt a szép virágszálat kerítse meg a virágoskertből, s hozza ide." 

  A menyasszony gazdája elmegy, behoz egy maszkurának öltözött öregasszonyt. "Ebbe a virágoskertbe csak ezt kaptam. Kérdezze meg a vőlegény uramat, ez-e az a virágszál akit választott. 

   -Ez-e az vőlegény uram? 

   -Hervadt az, de jó lesz madárijesztőnek a búzaföldre, vagy jó lesz majd pesztrának. Fiatalabbat, ennél szebbet várok - feleli a vőlegény. 

Ismét a gazda mondja: Arra kérem jó uramat, ne sajnálja a fáradságot, keresse meg azt a virágszálat, amelyikre a vőlegény vágyik. 

   -Jól van, elmegyek, én mindent megteszek, ami tőlem telik. Behoz egy fiatal, szépen felöltözött lányt. 

   -Ez-e az a virágszál, akit a vőlegény keres? 

   -Megkérdezem a vőlegénytől: ez-e a keresett virágszál? 

   -Ezt másnak hagyom, fiatal még, nincs kinyílva. bimbó még, kár leszakítani - feleli a vőlegény. 

   -Kérem jó uramat, jobban keresse meg, fehér virágszálat hozzon. 

   -Remélem, ez lesz az, amelyikért annyit fáradoztam - mondja a gazda, amikor behozza a menyasszonyt. 

   -Ez-e az vőlegény uram? 

   -Igen, ezt választottam. 

   Ezután a násznagy megköszöni a gazda fáradozását: 

   "Tisztelt jó uram! Nagyon szépen megköszönöm a tisztelt jó uramnak a fáradozását és ígérem a vőlegény urunk által, hogy olyan helyre fogja palántálni, ahol évtizedeken át ilyen szépen nyíljon és virágozzon, gyarapodjon, de el ne hervadjon. Éljenek sokáig, kívánok szerencsét! " 

   A menyasszonyt ez után búcsúztatták el a szüleitől, testvéreitől, majd indultak a Néptanácshoz az esküvőre. ide szekerekkel mentek, mert Alsósófalván nem volt hivatal. Ekkor kötötték el az utat azok, akik nem voltak hivatalosak. Csak úgy engedték tovább őket, ha a gazda vagy a násznagy megfelelt három találós kérdésre. Ha nem tudtak megfelelni, bort, illetve pálinkát kellett fizetniük. A szekéren ülők ujjogtattak, s mindenki vitt a zsebkendőjében kalácsot, amit odadobtak a menyasszony-leső gyermekhadnak.

Menyasszony-tyúk

    A menyasszony kelengyéjéről "perefernum levelet" írtak. Ezt alá kellett írnia a menyasszonynak, a vőlegénynek, a násznagynak és a két tanúnak. Ha elváltak a vőlegény köteles volt visszaadni a perefernum levélbe foglaltakat. Ugyancsak hétfőn készültek a lagzira mindkét lakodalmas háznál. Külön-külön főztek a meghívottaknak. A menyasszony házánál "perémest ", és kalácsot sütöttek, meg elkészítették a "menyasszony-tyúkot". Régebb csak a közeli rokonságot, meg a szomszédokat hívták meg a lagzira. A konyhára nem vittek semmit, a háziak vendégelték meg a meghívottakat.

    A menyasszonytyúk úgy készült, hogy amikor elvágták a tyúk nyakát és kifolyt a vére, a vágásnál a nyakon egy szalmaszálat dugtak be, és addig fújták a levegőt, amíg a bőr elvált a tyúk egész testén a hústól. Ezután pucolták és bontották fel. Az egészben hagyott tyúkot a bőr és a hús között megtöltötték: az aprólékot (szív, máj, tojások) megfőzték, megdarálták, húst tettek hozzá és tejben áztatott kalácsot. Ezt a bőr és a hús közé tömték. A perémes anyagából tojás alakú tésztát sütöttek, ezzel töltötték meg a tyúk belsejét. Palacsintát is sütöttek,  ezt meg a tyúk szárnyára húzták, meg a lábaira, amit visszakötöttek. A prémest mindig a menyasszonynak készítették. A prémes sütése előtt megfelelő szilva vagy almafa ágakat faragtak, egy törzsből felfelé ernyőszerűen szétnyíló több ágból. Ezt meghámozták, majd a lakodalom után eltették, rendszerint a padlásra, hogy más alkalomra is készen álljon. A prémes elkészítése: a tojás és vajhozzáadásával kőttes tésztát készítenek. Mikor kellőképpen megkelt, lapítón gömb alakúra gyúrják. A gyúrt gömbökből kisebb darabokat vágnak ki, s hosszú, gömbölyű szálakká sirítik. Az így nyert ujjnyi vastag tésztát ugyancsak a lapítón a tenyerűkkel laposra nyomkodják, majd késsel az egyik szélét bevagdossák. Forró, zsírozott fakanálnyélre úgy csavarják fel, hogy a "beszegett" (bevagdosott) fele mindig felül maradjon. A kis kalácsot tejjel hígított tojássárgájába mártott libatollal megkeni, majd parázs felett megsütik. A megsült kalácskákat a perémes ágra "fölhúzzák". Az ágak végére télen piros papírból készített szegfűt, nyáron élő virágból csokrot helyeznek. A prémes ágakat cérnaszálakkal kötik össze, melyre csöröge-szerű lapos tésztaféléket fűznek. A kész prémes ágat külön cserépformába, vagy sült kalácsba szúrják. Régebb a násznagyasszony (a  nagynyoszolyó) sütött egy-két kemence kalácsot, hogy ezzel kínálja meg a résztvevőket, a bámészkodókat, valahányszor megállt a lakodalmi menet.

    Hétfőn készítették elő a pálinkát s vágták le a juhot vagy a borjút, mert az esküvői vacsorára "tokányt" készítettek egyetlen tál ételt szolgáltak fel. Pityókát adtak melléje, vagy csak friss házikenyeret.

    Kedden került sor a lakodalomra.

Alsósófalva monográfiája, 92. o.

Ágyváltó

    Régebb mindenki maga szőtte-varrta kelengyéjének egy részét, a többit cselédkedése alatt vásárolta. Azt tartották, hogy aki nem szolgált "úri házaknál", abból nem is lesz jó háziasszony. Cselédkedése idején tanult meg háztartást vezetni, főzni a lány. A menyasszony kelengyéjét régebb az új házba hétfőn vagy csütörtökön vitték. Zsebkendőkkel feldíszített szarvú ökröket fogtak a szekérbe. Ha nem tettek zsebkendőt, a szekér nem indult el. A hordószekérre feltették a vetett ágyat, arra a gyolcslepedőt, majd csipkés lepedőt tettek. Ügyesen ki kellett vetni az ágyat kilenc párnával, a csúcsokkal kefelé, amire hat, beszegett törülközőt tettek. A másik hat felvágatlan törülközővel lefogatták az ágyra felrakott ágyneműt, asztalneműt, párnákat, s a menyasszony megmaradt pántlikáit is rákötötték díszként.

    A vőlegény rokonai jöttek a kelengyéért, elől hozták az "ágyváltót". Ez régebb egy kerek kulacs volt, amibe borsos pálinkát töltöttek, s úgy cipelték, mintha nagyon nehéz volna. Rudat dugtak át a két fülén, és két férfi hozta a szekerek előtt. A menyasszony házánál levő asszonyok amikor látták, hogy jönnek, ráültek a kanapéra. Ők voltak a "lakatok". A lakatok nem mozdultak, "be voltak rozsdásodva". Az ágyváltót azért hozták, hogy a rozsda oldódjon fel. Amíg mindenkit meg nem kínáltak a borsos pálinkával, nem álltak fel és nem vihettek semmit ki a házból. A házbeliek semmit sem fogtak meg, mindent azok hordtak ki, akik érte jöttek.

Jegyajándékok

    A lakodalom előtti országos kirakóvásárban Parajdon került sor a "jegyajándék" megvásárlására is. A menyasszony jegyinget vásárolt a vőlegénynek, meg szép hímzett vőlegényi jegykendőt adott. A vőlegény attól függően, hogy télen vagy nyáron, illetve ősszel vagy tavasszal volt a lakodalom "jegycipőt", illetve "jegycsizmát" vásárolt, vagy azt vette figyelembe, hogy mire volt szüksége választottjának. Ugyancsak ekkor vásárolták meg az anyósoknak szánt fejkendőket. A menyasszony a kisnyoszolyóknak ajándékozta saját pántlikáit, szalagjait. Az eljegyzés után "nem nyújtották az időt", hanem kitűzték a lakodalom napját, azaz a jegyesség rövid ideig tartott. Az eljegyzés és lakodalom közötti időszakban jelentkeztek a Néptanácsnál a fiatalok, azaz "kitették magukat" (a hirdető táblán megjelent a házasságot kötendő párok neve). Közvetlenül az esküvőt megelőző időszakban hirdették ki a templomban három vasárnap egymás után a leendő ifjú pár nevét.A lakodalom meghívással kezdődött. A menyasszony és a vőlegény külön-külön megválasztotta a maga vőfélyét, aki rendszerint az adott rokonságból került ki, vagy a közeli szomszéd legény volt, aki jó megjelenésű, szép beszédű kellett legyen és 18 év alatti  korban. A vőfélyek bejárják a falut, s lakodalmi hívogató rigmussal adják tudtára a háziaknak, hogy hivatalosak az elkövetkező lakodalomra. Régebb csak annyit mondtak: "X,Y tisztelettel meghívja fia vagy lánya esküvőjére ekkor meg ekkor a családi házhoz". A vőfélyek magukkal viszik a vőfélyi botot, a lányos háztól induló vőfély botja sok szalaggal díszített, míg a vőlegény a lánytól kapott u.n. jegykendőt tette a vőfénybotra. Ma az előre elkészített botokat kérik a vőfények, s "koptatási díjba" a meghívás elvégzése után a botok őrzőinek egy liter bort, süteményt visznek. A vőfények szerepe a vendéghívással nem ért véget. A lakodalom folyamán minden cselekménynek ő a kezdeményezője, vezetője. A figyelem felkeltésében a botja jelzése segített. Az ételek felhordásában ő volt az első.

Ajánlott tartalom: Jegykendők

Háztűznéző

    Általában a legény volt az, aki kiválasztotta a neki tetsző lányt. A lány választása szülei, vagy a legény választásának elfogadása volt, s csak kivételes esetekben lehetett csak a lány választása meghatározó. Ezért folyamodtak jóslásokhoz, varázsló cselekményekhez, hogy megsejtsék, hogyan fog alakulni jövőjük, ki mellett élik le életüket. Például, amikor a lány leszőtte a végszövevényt, az utolsó cséppel kiszaladt a tornácba, a amelyik felől jött valaki az úton, arról felől jön majd a kedvese. András napján gombócot főztek, cédulára ráírták a nekik tetsző legények neveit, a gombócba tették, s amelyik gombóc leghamarabb feljött a forró víz tetejére, az lesz a jövendőbelijük. Szilveszter estéje előtt egy héttel nem adtak enni a kakasnak. A lányok (barátnők) körbe álltak, s mindenki egy marék kukoricát tett a lába elé a földre. Kinek a leghamarabb evett a kakas a kukoricájából, az megy férjhez leghamarabb a következő évben. A háztűznéző abban az esetben történt, ha idegenből nősült a legény. A legény szüleivel elment a lányos házhoz, hogy megismerje a "jövendőbelit" -megnézve "milyen házból való", van-e valami hibája a lánynak, milyenek a szülei, eléggé dolgos-e, illetve egészséges-e, mekkora a csűr, az istálló, módos-e vagy szegény. A háztűznéző után két-három héttel került sor a lánykérésre, azaz az eljegyzésre. Ha a saját falujából nősült, mindenki ismerte egymást, szüleiket, nem volt szükség háztűznézőre.

    A legény egyedül, vagy a keresztapjával ment a lányhoz, hogy megkérje, illetve megkéresse. Vittek magukkal egy liter bort, vagy pálinkát. A lányos háznál régebb csak ebből ittak, a háziak semmivel sem kínálták meg a kérőket.

Párválasztás

    A serdülőkorú fiatalok részére az ismerkedés, barátkozás szempontjából kitűnő alkalom volt a fonó, ami több hónapon át rendszeresen tartott. A társas együttlét a fonóban a munkahelyet, a munkát kedélyessé, színessé tette. A fonó egyúttal az ifjúság nagy próbája, vetélkedés volt. Nemcsak a lányok mérkőztek itt meg ügyességben, de a legények is. Itt vált el sokszor, ki az életrevaló. A kölcsönös megbecsülés, sőt sokszor a párválasztás is erő- és ügyességpróbán múlt. Itt szövődött tartósan a szerelem, legények és leányok közt, mely nagyon sok esetben házassággal végződött. A korcsoportonként összegyűlő lányok a legények érkezése előtt párosító dalokat énekeltek, vagy éppen az adott lelkiállapotnak megfelelő énektől volt hangos a fonóház. A fonóházunk fehérre van meszelve kezdetű dal éppen az öröm állapotát tükrözi, míg a "Mikor hozzád jártam...", akárcsak a "Virágos kenderem..." kezdetű szakító, búcsúének volt. A legények érkezése után félbeszakadt az addig eléggé unalmas, monoton munka. A legények igyekeztek elkapni, ellopni az általuk kedvelt lány orsóját, amit a lánynak csókkal kellett kiváltania. A fonó végén játszani szokta. Egyik ilyen játékuk a "hajtózás vagy akasztózás " volt. A lányok elé kiállott egy hajtó, aki rendszerint levette a nadrágszíját és ezzel "hajtott". Másik két legény az ajtóhoz állt. A hajtó megkérdezte az ajtónál állótól, "kit hajtsak neked?". Amelyik lánynak a nevét mondta, azt a hajtó az ülőhelyéről a legényhez hajtotta. A legénynek meg kellett csókolnia a lányt és fordítva. Utána két lány maradt az ajtónál. Ők "akadtak fel". Most tőlük kérdezte a legény, "Kit hajtsak ide?". A hajtó néha megviccelte mind a lányokat, mind a legényeket, nem azt küldte, akit kértek, de ezzel így akarta párosítani  az egymás elől érzéseiket titkoló, de egymással rokonszenvezőket.

    Az udvarlás időszaka addig tartott, míg a fiatalok közös elhatározásra jutottak, illetve, amíg a szülők rá nem kényszerítették akaratukat a gyermekeikre, mert nemcsak szerelemből kötöttek házasságot, hanem sokszor a vagyon házasodott a vagyonnal "erővel nyomták hezza", mondván "menj hezza, me' egyedül való, nem oszlik meg a vagyon". Itt jegyzem meg, hogyha "megesett" (teherbe esett a lány) házasságkötés előtt, akkor a leendő anyós volt az, aki kötelezte a fiút, hogy elvegye, mondván "Ha akkor kellett, vegyed el." Ha egymástól eltiltották őket, megakadályozták, hogy összeházasodjanak, megtörtént, hogy a lány kútba ugrott, vagy elment szolgálni Pestre és kiugrott a sokemeletes ház ablakán, a legény pedig elzüllött.

* Alsósófalva monográfiája 90 o.