2011. szeptember 10., szombat

Jegyajándékok



    A lakodalom előtti országos kirakóvásárban Parajdon került sor a "jegyajándék" megvásárlására is. A menyasszony jegyinget vásárolt a vőlegénynek, meg szép hímzett vőlegényi jegykendőt adott. A vőlegény attól függően, hogy télen vagy nyáron, illetve ősszel vagy tavasszal volt a lakodalom "jegycipőt", illetve "jegycsizmát" vásárolt, vagy azt vette figyelembe, hogy mire volt szüksége választottjának. Ugyancsak ekkor vásárolták meg az anyósoknak szánt fejkendőket. A menyasszony a kisnyoszolyóknak ajándékozta saját pántlikáit, szalagjait. Az eljegyzés után "nem nyújtották az időt", hanem kitűzték a lakodalom napját, azaz a jegyesség rövid ideig tartott. Az eljegyzés és lakodalom közötti időszakban jelentkeztek a Néptanácsnál a fiatalok, azaz "kitették magukat" (a hirdető táblán megjelent a házasságot kötendő párok neve). Közvetlenül az esküvőt megelőző időszakban hirdették ki a templomban három vasárnap egymás után a leendő ifjú pár nevét.A lakodalom meghívással kezdődött. A menyasszony és a vőlegény külön-külön megválasztotta a maga vőfélyét, aki rendszerint az adott rokonságból került ki, vagy a közeli szomszéd legény volt, aki jó megjelenésű, szép beszédű kellett legyen és 18 év alatti  korban. A vőfélyek bejárják a falut, s lakodalmi hívogató rigmussal adják tudtára a háziaknak, hogy hivatalosak az elkövetkező lakodalomra. Régebb csak annyit mondtak: "X,Y tisztelettel meghívja fia vagy lánya esküvőjére ekkor meg ekkor a családi házhoz". A vőfélyek magukkal viszik a vőfélyi botot, a lányos háztól induló vőfély botja sok szalaggal díszített, míg a vőlegény a lánytól kapott u.n. jegykendőt tette a vőfénybotra. Ma az előre elkészített botokat kérik a vőfények, s "koptatási díjba" a meghívás elvégzése után a botok őrzőinek egy liter bort, süteményt visznek. A vőfények szerepe a vendéghívással nem ért véget. A lakodalom folyamán minden cselekménynek ő a kezdeményezője, vezetője. A figyelem felkeltésében a botja jelzése segített. Az ételek felhordásában ő volt az első.



Ajánlott tartalom: Jegykendők

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése