Parajnak főnevezetessége e szerint sóaknáiban van, mi is legelőbb azok megnézésére sietünk.
A falu alól szakad egybe a Kis-Küküllővel a délről letörtető Korond vize, mely szép, tágas, termékeny völgyén kénye-kedve szerint kanyarog, de midőn az ő kedves vőlegényéhez a K.-Küküllőhez közelitene, völgytorkolatját egy hozzávetőleg 4–500 láb magas, keletről-nyugatra futó hegylánczolat zárja el, mely kezdetben azt feldugva Korond völgye bizonnyal nagy tó volt, hanem az egyesülésre siető vizek a völgy baloldalán lévő Nagy-Haram aljában – hol a hasonnevü patak lerohan – erőszakosan nyitottak keskeny rést magoknak, s ezt annál könnyebben tehették, mert a torkolatot elzáró hegylánczolat merőben sószíklákból áll. Azonban a változékony patak ezelőtt egy századdal elhagyta Nagy-Haram alatti régi medrét s odább keletre kanyarulva a Sóhegy alatt ásott magának szép alagutat, mely végre önsúlya alatt egyberoskadva, most ottan festői hegyrepedés állott elő Alsó-Holló nevű gyönyörü sószikla csoporttal, melyek kétfelől mint óriási ezüst kapu-zábék tündöklően magasulnak fel.
Alább a vízmosta nyilásnak szük, alig 300 lépés szélességü völgye nyilik, melynek keleti oldalán a Sóbércz kopár sósziklái emelkednek fel. Aljában vannak a festői rendetlenségben szétszórt bányaépületek, raktárak, idább a hivatalnokok szállásai. A hegy meredek oldalán ragyogó sóvirágok, sötét repedések, bányaüregek, a dombokon gyönyörűen fekvő őrházak tűnnek fel, s adnak e tájnak sajátságosan festői küllemet; mint azt ide mellékelt, a sóbércz alatti aknát és a Nagy-Hollót feltüntető képünk mutatja.
És ezen szép, hasznos kopársággal szemben festői ellentétben a Nagy-Haram gyönyörü lomberdője pompálkodik.
Az itteni sótelep vagy 800 öl hosszú, 600 öl széles, mélysége ismeretlen, alig hatoltak 50–60 ölnyire még be. Roppant, kimeríthetlen kincse van itt a jótékony természetnek, mely nemcsak e haza szükségleteit tudná fedezni, hanem nagy kereskedésre nyújtana kifogyhatatlan anyagot, s most még e hon fiai se tudják onnan nyert sóval sózni kenyeröket, pedig azok a nemzeti fejedelmek alatt a székely nemzet sajátjai voltak, honnan mindenki ingyen nemesi sót kapott (mert mint tudjuk a Székelyföldön nem volt királyi jog). Az osztrákház alá jutván az ország, a fiscus erre is rátette kezét; de ekkor is csak annyiban, hogy még 1702-ben Apor István kincstárnoksága alatt Udvarhelyszék csekély haszonbért fizetett használatáért; 1703-ban Udvarhelyszék, Csík-, Háromszék és Marosszék (tehát Aranyosszék kivételével egész Székelyföld) 2700 mforint évi haszonbérért veszik ki. A Rákóczi forradalom alatt kevés időre visszakapja a székelység jogilag őtet megillető ingyen-sóját; hanem 1714-ben ujból ráteszi az aerarium kezét; de ezután is csak a szokásos haszonbéri, s igy nem nagyon terhelő modorban kezelik, a székély még mindig olcsón jutott sójához. És e korban még mind a földszinén való mivelés divatozik; csak 1762-ben Frendl bányatiszt elő munkálata szerint kezdették meg a rendszeres aknázást; ekkor veszi át a kincstár kezelését, minek aztán az a gyászos következménye lett, hogy a só ára mindinkább emelkedett, úgy, hogy most már mázsáját 4 pengő forint 60 krjával kell fizetni, s a Székelyföld roppant sótelepei mellett többnyire idegen földről (Oláhországból) becsempészett olcsóbb sóval látja el magát, és ezáltal az a kevés pénz is, mit itt forgalomban van, idegen földre foly ki.
A forradalom előtt a csempészet oly nagy mérvbe folyt, hogy a csiki székelyek azzal nyilt kereskedést üztek, faluról falura hordozva árulták fél árán a parajdi sónak s ekkor Parajd alig tudott évenként 25,000 mázsa sót eladni.
Most a csempészet meglévén szoritva, kisebb mérvbe foly, s azért Parajd sóforgalma évenként 90,000 mázsára megy. Mely mennyiség bizonnyal háromszorozódnék, ha a kincstár elhatározná magát az olcsóbb árra s így az ő bevétele is szaporodna, a szegény nép is olcsón jutva sójához; nem lenne kénytelen sóhegyei mellett sótalan kenyeret enni.
A parajdi só egy kissé kékes színű, de ha nem oly szép is minta a marosujvári, azért Erdély sói között a legjobb és legsúlyosabb; legfelebb a tordai közelíti meg. De nem csak itt e sóbércz alatt van sóréteg, hanem leágazik az északnyugotra Szovátáig, hol (mint később meglátandjuk) roppant sóhegyekben nyomul a talaj felszínére, és átcsap még egy ennél is hosszabb elágazása Korond- és Udvarhelynél az innenső Homoród völgyére, hol újból kiterjeszkedik. Erdély 800 sóforrásából: 129 Parajd vidékén fakad fel.
Részlet: Orbán Balázs - A Székelyföld leírása
A Sóháton főleg dolinák, víznyelők teszik változatossá a tájat, ezzel szemben a Só-szorosban – ahol a só kibújik az agyagrétegek alól – éles, lándzsahegyszerű tüskék, karr formák csipkéjének látványa fogadja a látogatót. A sós források mentén gyakoriak a sóvirágzások. A karr formákra és a sóvirágzásokra jellemző, hogy nem időtállóak, már az első nagyobb csapadékmennyiség módosítja, eltörli őket, helyükbe pedig újak születnek. A szikes talajon csak gyér, sótűrő növényzet telepszik meg, mint a a sziksófű (Salicornia europaea).
Muntele de Sare prezintă lumea sării la suprafaţă, diferitele forme de eroziune şi procese specifice apariţiei sării la suprafaţă. Canionul este partea vizitabilă a Rezervaţiei Muntele de Sare. Drumeţul va putea parcurge traseul de vizitare de cca 1.5 km lungime oprindu-se la cele 9 puncte informative.
The Salt-Gorge came into being thanks to human help: in early times, the exploitation of salt resulted in residual sumps that filled up with rain, then started to dissolve, gradually turning into lake-chains. The gorge appeared in the valley situated between these lakes, the Corund-creek also sheering its course in the same direction.
