Két korabeli katonadal a Sóvidékről

   Bár az alábbi népdalok nem teljesen ismeretlenek számunkra, hisz mindkettő megtalálható Pávai István: A Sóvidék népzenéje című könyvének dvd-mellékletében, most mégis közzétesszük azon okból fogva, hogy igyekszünk minden említésre méltó, Alsósófalvával kapcsolatos iratot öszegyűjteni az Internet világából az Írott említések rovatunkba.

Édesanyám, ne sírjon majd utánam 

Azért, amért katonának beváltam! 

Majd eltelik ez a három esztendő, 

Édesanyám, áldja meg a teremtő! 

Kiadták a bírónak a parancsot, 

Fel kell húzni, babám, már a bakancsot. 

Ne sírjatok, kökényszemü kislányok! 

Három évig nem járok én hozzátok. 

**************************

Megérik a szőlő nemsokára, 

Árva marad a töke magára. 

Árván maradsz te is, kis galambom, 

Októberije el kell masíroznom.

Forrás: Nyelv és irodalomtudományi közlemények - 1987

Mikor majd a temetőbe rám szórják a földet...

Mikor majd a temetőbe rám szórják a földet

Kísérjél ki gyászruhádban, hullas értem zokogva egy könnyet.

Borulj rá a koporsómra, tegyél rá virágot,

Kacagással csaltál engem, könnyeiddel csald meg a világot. 

Mikor onnat visszatérsz majd, meglátod a helyet, 

Azt az egy tő fehér rózsát, amit egykor én oda ültettem. 

Tépd ki onnat, ne is ültesd soha-soha vissza, 

Nincs is annak helye ottan, hisz az olyan fehér, olyan tiszta. 

New York, 1931 

Bárányfelhők fönt az égen, merre is repültök 

Álljatok meg a falumban, üzenetet küldök. 

Tudjátok-e mit mondjatok, ha szó esik rólam, 

Mondjátok, hogy vígan vagyok, hogy sorom is jó van. 

De kis angyalom ablakánál, álljatok meg titkon,

Mondjátok meg, hogy a lelkem most sincs nékem itthon.

Most is ott jön körülötte, mint a csendes árnyék,

Mintha mindég éjjel-nappal a nyomában járnék. 

New York, 1931 április 10 

Falu végén kinyílott már az akácfa fehér fürtös virágja, 

Alatta egy barna gyerek, most indul a nagyvilági útjára. 

Fölsóhajt és búcsúzkodik, Isten véled falum legszebb leánya 

Visszajövök mire lehull az akácfa fehér fürtös virágja. 

Ötvenszer is lehullott már az akácfa fehér fürtös virágja, 

Alatta egy őrült ember, most jött meg a nagyvilági útjáról. 

Fölsóhajt és a múltra gondol, meg arra a gyönyörű szép asszonyra 

Vissza jöttem mire lehullt az akácfa fehér fürtös virágja. 

Megfogadtam az Istennek, hogy (nem) hívlak többé én vissza téged, 

Nem fogom a két szememet, egy kislányért kisírni soha, 

Hisz akad szebb is, akad jobb is, csinosabb és gondosabb iste nálad, 

De ha mégis meggondolod, fáj a szívem, majd meghasad utánad. 

Krall Ambrus

 

További tartalmak Krall Ambrus 1931-ből származó lapjairól:
Mikor Sófalváról elindultam...

Nehéz idők emléke New York-ban

Valamikor együtt jártunk ketten a templomba,

Nem is voltam én azóta olyan boldog soha.

Mindég ki esik a könnyem mikor két kezeit összeteszi szépen

És leborul az oltár előtt, oly édesen imádkozik értem.

És azután gazdagabb lett a temető egy sirral,

Szegényebb lett szívem-lelkem, mert nincs benne nóta.

Nem is leszek boldog soha, mert azt a jó Istent hiába is kérem

Nincsen senkim a világon, ki oly szépen imádkozzon értem.

New York, 1931 április 10

Van egy kislány valahol a megyében,

Aranyos két csillag van a szemében.

Addig futok-járok én, míg oda nem jutok én,

Míg oda nem jutok én a megyébe.

Oda megyek, leborulok elébe

Vegye szegény sorsomat a kezébe.

Azért, hogy én iszok én, nem vagyok én piszok én

Nem vagyok az utolsó a megyében.

New York, O.K

További tartalmak Krall Ambrus 1931-ből származó lapjairól:
Mikor Sófalváról elindultam...

Butyka Imre balladája

Hallod, pajtás, a Kalondán mi történt,

Szegény csendőrt más pénziért megölték.

Vérit vették, mint a fogolymadárnak,

Háromszéki Butyka Imre fiának.

Reggel nyolckor még Korondon kávézott,

Tíz órakor piros vére kiomlott.

Butyka Imre nyisd ki kapudat,

Halva hozzák szép fiadot.

De nem haza szállásodra

A korondi laktanyába. 

Puj Dumitru főbe üte,

Így lett életemnek vége

Alsósófalva, Udvarhely m.

 Adatközlő: Fülöp Sámuel, 18-19 éves tanuló

 Gyűjtötte Tófalvi Zoltán, 1971

Forrás: Olosz Katalin: ÚJABB ADATOK A MEGGYILKOLT CSENDŐR (BUTYKA IMRE) BALLADÁJÁHOZ

Egy magas hegy tetőről ...

Egy magas hegy tetőről

A völgybe néztem le

Ott láttam három gróf fiút

Ki csónakán halász.

A legidősebb gróf fiú,

Ki a csónak végén áll

Arany pohárban nyújtja

Felém finom borát.

Köszönöm gróf úr borát,

Borát nem ihatom,

Én egy szegény lány vagyok

Ön meg egy gazdag gróf.

Ha te egy szegény lány vagy,

Se pénzed, se vagyonod, 

Gondolj egy forró csókra

Mely szívedben dobog.

Csókra nem gondolhatok

Hisz pénz se kell nekem,

Zárdában kell meghalnom 

Hol fátyol takar el.

Ha zárdába mész

Hol fátyol takar el,

Addig-addig kereslek,

Míg szívem föl nem lel.

Később a zárda előtt

Meghúzták a csengőt,

Hol van az új apáca

Ki máma ide jött.

Ide ma nem jöhetett,

Ki sem is mehetett,

Rátok gyújtom a zárdát

Ha be nem engedtek.

És akkor kilép a nő,

Talpig fehérben volt,

Haja rövidre vágva,

És kész apáca nő.

És akkor a gróf fiú

Kivesz egy karikát,

Fogadd el tőlem édesem,

Mint szívem zálogát.

Gyűrűt nem fogadhatok,

Hisz férj se kell nekem.

Zárdába kell meghalnom

Én asztot jól tudom.

És akkor a gróf fiú

Kiveszi pisztolyát

Előbb a lányt lelőtte

És aztán önmagát.

B. Erzsi néni: ezt még nekem leányka koromba mesélte Jóska bátyja, a lány szebeni volt, a fiú meg Bukaresti...azt mondják nagy hír volt annak idején, még 1931-ben, de ki tudja...

Nem leszek sohase boldog ..

Nem leszek sohase boldog

Mert szívem kitépted már,

A nagyvilág lánya vagy te

S én meg egy szegény betyár.

Ó mért is vagyok szegény,

Ó mért is szeretek én?

Ruháid selyem és bársony,

Gazdagok állnak eléd,

Neked mindened megvan,

Nekem meg nem jut elég.

Ó mért is vagyok szegény,

Ó mért is szeretek én?

Ha látnál piciny szobámba

Sírni oly keservesen,

Akkor te is megtudnád, hogy

Mi az a nagy szerelem.

Ó mért is vagyok szegény

Ó mért is szeretek én?

Egy babája van a lánynak, sok levele van az eperfának

Egy babája van a  lánynak, sok levele van az eperfának.

Azért gyötör csak  a bánat, néha-néha más karjában látlak.

Akárhány levelet is hoz az eperfa lombja,

Szívemnek csak egyetlen egy babámra van gondja.

Mert a babám énérettem valahol a szíve könnyét ontja.

Lehullott már az eperfa halványsárga, ezüstszínű lombja,

Nem leszek én soha többé, már ezután a falu bolondja.

Nem szeret már a galambom, nem én rám van gondja.

Szíve érző, édes csókját nem érettem ontja,

Mert az, aki vissza sírja, törjön össze minden darab csontja.

Párja nincsen Petike juhásznak

Párja nincsen Petike juhásznak,

Nyája sincsen oly nagy senki másnak.

Hogy ha még vagy ötven juha lenne

Száma az a kilencszázra menne.

Száma az a, ha az övé lenne

De bizony egy juhfarka sincs benne

Ő a nyájnak csakis a bojtárja,

Hanem ő azt már semmit se bánja.

Van néki két bojtárkodó társa

A főjuhász burkustrobása (???)

Jaj neki ki őreája támad

Burkustrobás leszedi bundádat.

Napestig a határt összejárja, 

Kezdi széltét, végzi hosszában.

Nincsen azon egy se, mely

Ne volna régi ösmerőse.

Mikor a hó a határt megfekszi,

És a nyájat akolba rekeszti,

Peti bojtár ahogy bírja lába

Egyenesen fut az iskolába.

Peti bojtás magát ott se hagyja

Pedig árva se anyja, se apja.

Én Istenem bárcsak egyik élne

Felsóhajt és könny toldul szemébe.

Petike bár ha senkid sincsen

Mit se búsulj, megsegít az Isten.

Egy néhány év Petibojtár lész te

Kiskirályság legelső lépése.

   Egy 1950-es évekbeli kézirat nyomán. Egyes helyek nehezen voltak kivehetők, ezért egy-két sorban lehet, hogy nem hiteles egy-egy szó. Ha van valaki, aki ismeri a dalt, kérem javítson ki. Az interneten nem találtam meg egyetlen helyt sem.

Nem születtem én sem s te sem

Nem születtem én sem, s te sem márványköves fényes palotába,

Ott ringatott édesanyánk kis falusi piciny kunyhócskába.

Mégis milyen büszke lettél, mintha selymek közt születtél volna,

Mintha mindig ez a világ, lábad elé piros rózsát szórna.

Nem hiszem, hogy lábad előtt kinyílnak az illatos rózsák,

Minden igaz szerelemnek bánat az a, csalódás a vége.

Dobd félre a büszkeséged, szeresd azt ki majd meghal utánad,

Akinek a rózsafáján nem terem más csak tövis és bánat.

Kinn a pusztán szántok-vetek, kezem, lábam fáradt...

Kinn a pusztán szántok-vetek, kezem, lábam fáradt, 

Téged pedig az uraság vigalomban jártat.

Becsületem feláldozom,  nem átkozlak, miért is átkoználak,

Hisz az a pénz patikára kellett az anyádnak.

Bimbó voltál, leszakított a te uraságod.

És ezután eldobott, mint egy hervadó virágot.

Úgy hívnak, hogy penészvirág, ujjal mutat rád a világ,

Sírsz ahol nem látnak, valaki ha kővel dobál, két karomba zárlak.

Nem ragyog a csillag szebben, mint a szemed fénye

Nem ragyog a csillag szebben, mint a szemed fénye,

Mintha minden csillag a te két szemedben égne.

Hogyha te az enyém volnál, éjjel-nappal két szemedet  nézném,

Ha a szívem mást szeretne, tövestől kitépném.

Úgy, mint téged, úgy még soha senkit se szerettem,

Hisz tebenned megtaláltam, amit én kerestem.

Már az enyém úgysem lehetsz, szegény vagyok, nem bírok megélni,

Hej, pedig a szerelemből nem lehet megélni.

Sikaszóba szól a fűrész sorjába

Sikaszóba szól a fűrész sorjába

A pengése áthallszik a határba.

Dőlnek a fák, gyűl a méter hej de rakásba,

Ne sírj babám, haza megyek húshagyóra.

Régi babám, ha favágni nem volnék,

Én biz akkor fonótokba eljárnék,

De mivel hogy, régi babám, favágni vagyok

Húshagyóig fonótokba nem járok.

Régi babám, ha fel akarsz keresni

A sikaszói nagy vágtérbe gyere ki.

Megtalálod a kalibám egy nagy bükkfa alatt

Régi babám kisírhatod magadat. 

Piros pettyes ruhácskádban láttalak meg téged

Piros pettyes ruhácskádban láttalak meg téged,

Őszi szellő fújdogálta rózsás köténykédet.

Hirtelenül a szívemet valami átjárta

Egyszeriben te lettél a falu legszebb lánya.

Valamikor a kis kertünk tele volt virággal,

De mi csak úgy játszadoztunk titokban egymással.

Lehullott az orgona is, elmúlott a nyár is,

Elmúlt minden, mint egy álom, szívem mégse gyászol.

Vadvirágos erdőszélen andalogva mentünk

Én is te is, mind a ketten vadvirágot szedtünk.

Az elsőnél, a legszebbnél összeért az ajkunk,

Csókolózó gerlepárok jót nevettek rajtunk.

Nem szedem már köténykédbe többé a virágot

Temiattad meggyűlöltem az egész világot.

Temiattad lettem kóbor, temiattad árva,

Amióta mással sétálsz az erdők aljában.

Nád födeles házatokban esküvő lesz máma,

Másnak adtad a szívedet, másnak vagy a párja.

Így rendelte a jó Isten odafenn az égben,

Egyszer én is boldog leszek kinn a temetőben.

Hulldogál a szép fehér hó, borítja a tájat

Hulldogál a szép fehér hó, borítja a tájat

Borítsd el a lábam nyomát amerre én járok.

Hogy ne tudja soha senki, hírt se halljon rólam 

Jobb lesz nekem itt halni meg a lehulló hóban.

Mit ér nékem ez az élet, nincs örömöm benne,

Egyedüli boldogságom csak őnála lenne.

Nappal nincsen boldogságom, éjjel nincsen álmom,

Mert én akit úgy szerettem, nem lehet a párom.

Úgy vártam én minden szavad

Úgy vártam én minden szavad,

De ajkad némán maradt

Én érzem s te is, hogy fájdalom

De nincs mit mondanom.

A búcsú könnyű volt neked,

A bánat nekem maradt,

Mert úgy, mint téged szerettelek,

Szeretni nem szabad.

Nézd mily szép az alkonyat,

A csöndes éj már leszáll,

A széltől búcsúzó napsugár

Új búcsú csókra vár.

Virágzik a rózsa, zúgnak a patakok...

Virágzik a rózsa, zúgnak a patakok,

Nem tehetek róla, hogy szerelmes vagyok.

Nem tehetek róla, hogy jött egy szép legény,

Virágzott a rózsa, s úgy megszerettem én.

Szeretem azóta, nem is sejti ő,

Lehullott a rózsa, ám szerelmem nő.

Egyre jobban tetszel, te szép legény,

Megtudod-e egykor, hogy szeretlek én.

Én sehogy sem értem, hogy mi van velem,

Nem volt soha nékem, ily nagy szerelmem.

Ne kérj szívet mástól, ó te szép legény,

Vadrózsa nyíláskor, szeress te is belém!

Három hét múlva lesz fekete vasárnap

Három hét múlva lesz fekete vasárnap

Bármerre kereslek sehol sem talállak,

Üresek a fészkek, kihaltak a tájak

Temetnek engem fekete vasárnap.

A ti utcátokban minden ablak tárva

Csak a te ablakod van előttem zárva,

Nem vár ott rám senki, mégis odajárok

Szebbek ott az esték, nyílnak a virágok

Ha te mást szerettél, mást szeretek én is

Ha te másé lettél, másé leszek én is.

Tudom fáj a szíved, az enyém is sajog

Mért van az, hogy ilyen sorsüldözött vagyok?

Hadnagy uram, hadnagy uram csak az a kérésem

Hadnagy uram, hadnagy uram csak az a kérésem,

Öt hat napi szabadságot írjon elé nékem.

Levelem jött az anyámtól, az van bele írva,

Meg se látlak édes fiam, betesznek a sötét sírba.

Hadnagy úrnak szeme könnyes, s reám ül a bánat

Három napja temették el az édesanyámat,

Nem voltam ott, nem hullattam könnyeimet rája,

Szüksége volt a hazámnak minden jó anya fiára.

Gyertek fiúk, mutassuk meg, hogy a székely most is székely,

Fegyvert ragad a kezébe, hogyha harcra készül.

Fegyvert ragad a kezébe ősi bátorsággal

Szembe mer ő menni ha kell, akár százezer oláhval.

A sófalvi vigadóban szépen szól a magyar nóta,

Viszi a szél, fújja a szél ki az orosz frontra.

Határvadász szívéhez kap, golyó száll beléje,

A legszebbik magyar nótát viszi fel a magas égbe.

Falu végén, kurta kocsma aj de magas

Falu végén, kurta kocsma aj de magas

Színdarabot játszik benne a cimbalmos.

A nagy asztal egyre hajlik a jó bortúl,

Székely gyerek mulat benne, könnye csordul.

Mit kérditek, jól tudjátok mi a baja,

Oltár előtt most esküszik a galambja.

Most adja rá a pap az Úr bő áldását

Annak iszom a keserves áldomását.

Piros pipacs, búza virág virított a réten

Piros pipacs, búza virág virított a réten,

Amióta megláttalak lenn a falu végen.

Megöleltél, megcsókoltál, a szívemet kérted,

Boldog voltam, s oda adtam, mert én hittem néked.

Nádfödeles házatokban esküvő lesz máma,

Másnak adtad a szívedet, másnak vagy a párja.

Így rendelte a jó Isten oda fenn az égben,

Egyszer én is boldog leszek kinn a temetőben.