2013. december 1., vasárnap

Ifjúsági Találkozó Alsóboldogfalván, 2013

   November 16.-án, szombaton délután 3 órai kezdettel Ifjúsági Találkozót tartottak az Alsóboldogfalvi református templomban, amelyre számos gyülekezetből érkeztek ifjak csoportjai, és amelyen az Alsósófalvi gyülekezetből is részt vett egy 10 fős csoport.

   Az Istentisztelet alapigéje a kísértésről szólt.

 „Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet megígért az őt szeretőknek.” ( Jak. 1,12)

   A köszöntések után énekeket tanultunk az Erdélyi IKÉ-sektől, majd megnéztük a „Négy kísértés” című színjátékot, az Alsóboldogfalvi és Újszékelyi IKÉ-sek előadásában. Ezt követően a „Fotóvadászat” nevű játékban vehettünk részt, amelynek során csapatokban osztva 10 dolgot kellett lefotózni a faluból, mint pl. ravatalozó, jelzőtábla, csoportkép a helyi sportpályán, stb.. A játék után folytatódott az énektanulás, majd bemutatkozott az Erdélyi IKE. Végül forró teával és kaláccsal kínáltak bennünket.

   Jókedvben gazdag kellemes délutánt tölthettünk Isten jóvoltából az Ifjúsági Találkozón, amelyet hálás szívvel köszönünk.

Sebe Tímea, 
Alsósófalva 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése