Májusban elvetettük a kendermagot, ami általában júliusra akkorára nőtt, hogy már hánta a virágját. Ami azt jelentette, hogy már annyira kivirágzott, hogy lehetett menni kinyőni. A magos kender pedig július végére termett be. Azt összebútattuk egy rakásba, majd hagyták füllődni (vagyis összemelegedni, így könnyen ki tudtuk súrolni). Miután alaposan kisúroltuk, elvittük a nagyvízre beáztatni. Ahhoz, hogy ne vigye el a víz, meg kellett nyomtassuk valamivel, így legtöbbször deszkát tettünk rá, majd erre nagy követ. Körülbelül 10 napig áztattuk, vagy még legtöbbször két hétig is. Azt, hogy mennyit maradt a vízbe, a víz hőmérséklete szabta meg. Utána kimostuk, majd hazavittük száradni. Ha nagy meleg volt, akkor elég volt 4-5 nap is, és máris megszáradt. Máskor még egy hétig is hagytuk száradni. Törővel kitörtük. A törő egy asztallap szerű kemény kivésett fából állt, melyhez négy láb rögzült. Az ütő egy szintén kivésett hosszú nyelvszerű fa volt, mellyel addig üttük a kendert, míg a pozdorja ki nem hullt belőle. Felgereneződött, majd felléhelődött. csak utána fontunk meg rotkán (fonókerék), vagy orsón.
Elmesélte Parajdi Lídia ( 81 évesen ), gyűjtötte Molnár Emese-Júlia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése