Még milyen szórakozási lehetőségek voltak?
Jártak fonóba és ott is a kézimunka mellett énekeltek meg játszódtak. Ilyen játék az ajtóra hívás. Volt a játékban egy hajtólegény, aki nadrág szíjat tartott a kezében. Egy lány odament az ajtóhoz, az megintette a hajtólegénynek, hogy melyik legény akarja kihívni és a hajtólegény a szíjúval rásuhintott arra a legényre, az oda kellett menjen a lányhoz s csókot kellett adjon ha tetszett ha nem. Úgyis volt, hogy az egyik legény elakarta cserélni a lányt a másikéval és az ha nem adta volt egy ítélő bíró és az megítélte, hogy az a legény hány tenyerest kapjon a szíjúból, amiért nem adta oda a lányt.
Milyen dalokat énekeltek a fonóba?
„ A fonóban szól egy nóta, jaj de réges-régen hallgatom,
Eszembe jut árvaságom, rég elvesztett boldogságom siratom,
Daloljatok csak még egyet, bánatosat keserveset s utolsót,
Engem anyám ne sirasson, bús fiának csináltasson koporsót.”
Egy másik dal:
„Házunk előtt van egy magas almafa
Tetejében van egy szép piros alma,
Azt az almát száz felé el lehet vágni
Jaj de nehéz igaz szeretőt találni. ”
Milyen nótákat húztak a bálokban?
Többnyire csak csárdást, mert ha elvétve húztak egy keringőt, már a legények odakiabáltak, hogy „húzzátok már be ezt a falramászós nótát”. A legények a csárdást szerették, meg a katonadalokat, bányászdalokat, mint pl.:
„Bányászlegény jól megrakd a csillét
Az hoz neked igaz jó szerencsét.
Bemegy a bányába, Villog a csákánya
Barna kislány büszkén tekint rája.”
Milyenek voltak a lakodalmak?
Régebb házaknál tartották a lakodalmat, bent a házban megebédeltek, utána kinn a csűrbe táncoltak, de éjfélkor már vége volt. Azzal a nótával indult a lakodalom, hogy „Lakodalom van a mi utcánkba...”
Temetéseken is zenélt?
Igen, mivel tagja voltam a parajdi fúvós zenekarnak is (1962-1984). Ezért gyakran kellett temetéseken is zenélni, főleg ha bányász halt meg, vagy egy bányásznak a felesége, de más temetésekre is megfogadtak volt néha.
Ilyenkor a halottas háztól a temetőig egyházi énekeket húztunk, és kint a temetőben miután véget ért a szertartás egy-két világéneket is elhúztunk.
Ha bányász halt meg akkor először a bányászhimnuszt fújtuk el:
„Szerencse fel, szerencse fel,
Ilyen a bányász élete.”
Gyakori volt az az ének, hogy: „Kék nefelejcs virágzik a tó parton”. Vagy még az is hogy:
„Ha meghalok kivisznek a gyászos temetőbe,
Dobjatok egy nyíló rózsát sírom fenekére,
Legalább a sötét sírban legyen rózsás álmom
Mert én nekem itt a földön nem volt boldogságom”
Mit tud a falu kulturális életének múltjáról?
Volt az iskolában egy tanítónő, Domokos Ida, ő tanította a gyerekeket táncolni és Kiss Sándor tanító a zenét szerettette meg a fiatalokkal, majd később a Kiss Sándor felesége átvette a gyerekek tánctanítását.
Nagyon szép idők voltak azok, sokat jártunk táncversenyekre, sok kedves emlék maradt. Volt a :
- falusi táncverseny
- a körzeti (ez Felsősófalván)
- a megyei (az Székelyudvarhelyen)
- és még az országos döntőbe is eljutottunk.
Emlékszek egyszer Erdőszentgyörgyön szólóban zenéltem és I. díjat nyertem. Kaptam jutalomba egy rend ruhát. De ezen kívül sok oklevelet, diplomát gyűjtöttünk.
Hányan zenéltek a csoportban?
Először hárman voltunk, majd felszaporodott a zenekarunk hat személyre.
Melyik a kedvenc nótája Laci bácsinak?
Mindegyik. Én mindent szerettem játszani, igaz, hogy már sok dal szövegét elfelejtettem, mert mivel fúvós hangszerrel játszódtam, a dallamra összpontosítottam, nem volt lehetőségem, hogy énekeljem is a szöveget közben, mint például egy harmonikás. ( De azért végül csak kibökte kicsit hamiskásan, hogy : ) Azt szerettem nagyon, hogy:
„Ahogy én szeretlek, nem szeret úgy senki,
Ahogy én csókollak, nem csókol úgy senki.”
Megbánta-e, hogy zenész lett?
Nem! Soha! –mondta határozottan- Mindig szerettem és tudja miért? Mert én voltam a legjobb abban az időben. Úgy elméletben, mint a zenében. Kellett vizsgákra járni és a kottaismeretben én voltam a legjobb, ezért amikor már hivatásos zenészek voltunk a hétvégi bálok alkalmával, nekem volt a legmagasabb órabérem.
Volt-e olyan alkalom a zenészi körútjai sorsán, hogy valahol bajba került vagy esetleg elkergessék?
Soha! Mindig mindenütt szeretettel fogadtak, szerették a zenénket.
Örökölte-e valakitől a zenészi tehetségét?
Nem, senkitől, én véletlen és a jó hallásomnak köszönhetően lettem zenész, de boldog vagyok, hogy tőlem örökölték, mert a fiam jelenleg ifj. Pétrás László szintén zenész. Neki adtam a hangszereimet is, mert én már meggyengültem, ugyanis a fúvós hangszerekhez jó tüdő és erős száj kell, és tudja egyszer minden elfogy, ahogy a nóta is mondja, hogy:
„Minden elmúlik egyszer,
Minden a végire ér
Minden december új májust ígér.”
Ajánlott tartalom : Beszélgetések Petrás Laci bácsival - 1 rész
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése