Piros pettyes ruhácskádban láttalak meg téged

Piros pettyes ruhácskádban láttalak meg téged,

Őszi szellő fújdogálta rózsás köténykédet.

Hirtelenül a szívemet valami átjárta

Egyszeriben te lettél a falu legszebb lánya.

Valamikor a kis kertünk tele volt virággal,

De mi csak úgy játszadoztunk titokban egymással.

Lehullott az orgona is, elmúlott a nyár is,

Elmúlt minden, mint egy álom, szívem mégse gyászol.

Vadvirágos erdőszélen andalogva mentünk

Én is te is, mind a ketten vadvirágot szedtünk.

Az elsőnél, a legszebbnél összeért az ajkunk,

Csókolózó gerlepárok jót nevettek rajtunk.

Nem szedem már köténykédbe többé a virágot

Temiattad meggyűlöltem az egész világot.

Temiattad lettem kóbor, temiattad árva,

Amióta mással sétálsz az erdők aljában.

Nád födeles házatokban esküvő lesz máma,

Másnak adtad a szívedet, másnak vagy a párja.

Így rendelte a jó Isten odafenn az égben,

Egyszer én is boldog leszek kinn a temetőben.